Megszállnák az orvosi kamarát a baloldaliak
Az érdekegyeztető fórumot tizenhat éve vezető Éger István kihívója az a Kincses Gyula lesz, aki Gyurcsány Ferenc államtitkára volt a vizitdíj bevezetése idején.
Az érdekegyeztető fórumot tizenhat éve vezető Éger István kihívója az a Kincses Gyula lesz, aki Gyurcsány Ferenc államtitkára volt a vizitdíj bevezetése idején.

A Demokratikus Koalíció arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy kormánya haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat az euró bevezetéséről.
Gyurcsány Ferencék semmibe veszik a magyar emberek két választáson és egy népszavazáson világossá tett akaratát a határvédelemről és a brüsszeli bevándorláspolitikáról – hangsúlyozta Kocsis Máté.

Halász János, frakció szóvivője elmondta, a magyar embereknek tudniuk kell Gyurcsányék terveiről, hiszen „ők vezérlik az egész ellenzéket most, az önkormányzati választáson is”.
A Gyurcsány-kormányok tönkretették, eladósították az országot, folyamatosan csak elvették a pénzt a családoktól, az egészségügyből, az oktatásból, az idősektől – közölte a kormánypárt.
Böröcz László szerint a bevándorláspárti erőknek nem érdeke, hogy a nemzetállamok meg tudják védeni magukat, „céljuk, hogy migránsokkal árasszák el Európát”.
„Kormányzásuk alatt sohasem a magyar gazdaság és a magyar vállalkozások érdekeit képviselték, hanem elsősorban mindig a külföldi multiknak próbáltak kedvezni” – fogalmazott Böröcz László.
Gyurcsányék az EP-ben is minden bevándorláspárti javaslatot támogatnak, ami azt célozza, hogy a bevándorlókra, a bevándorlásra több pénzt fordítson az EU, akár az európai családok és tagállamok kárára.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Felvetődött, hogy az ukrán hadsereg szándékosan nem védi megfelelően az energetikai infrastruktúrát azért, hogy később nagyobb helyreállítási összegek érkezzenek.

Olyan területen látnak el szolgálatot, amely erdős vagy nehezen megközelíthető.

A bűncselekmény 18 óra körül történhetett.

A Nobel-díjas kutatóbiológus mindig büszke volt arra, hogy a JATE-n tanult.

Japán katonai választ mérlegelhet.

A döntés nyomán a burgaszi olajfinomító, a benzinkúthálózat, a repülőgépüzemanyag-gyártó és az adóraktárak működése 2026. április 29-ig zavartalan maradhat.

Az amerikai döntés nem csak a nukleáris beruházás miatt jelentős.

Interjúsorozatunkban az Elk…rtuk és A fekete bojtár színésznője nyilatkozott gyermekkoráról, szerepálmairól és arról, mennyire változott meg az anyaságtól.

Nem szívesen szellemeskednék az ukrán elöljárók aranytapétás, aranyvécés fürdőszoba-berendezéseivel kapcsolatban, amely egyszerre felháborító és szánalmas.

Az utolsó forduló előtt még csak három európai válogatott vb-kijutása biztos, az viszont eldőlt, hogy a Nemzetek Ligája útján kik játszhatnak pótselejtezőt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.