Bástyák
Álprobléma, kitaláció, figyelemelterelő hadművelet. Ezt harsogta a baloldali ellenzék 2015-ben, amikor kirobbant az európai bevándorlási válság.
Álprobléma, kitaláció, figyelemelterelő hadművelet. Ezt harsogta a baloldali ellenzék 2015-ben, amikor kirobbant az európai bevándorlási válság.

Kolosi Péter olyan jó kapcsolatot ápol Gyurcsányékkal, hogy a tanújuk volt az esküvőjükön.

Az MSZP pártigazgatója a baloldali összefogást terhelő súlyos konfliktusokat nem említve arról beszélt egy interjúban, hogy nincs háborúskodás az MSZP és a DK között.

A baloldal vezére a parlamentben elvetemültnek és észszerűtlennek nevezte a családi adó-visszatérítést – mondta a kormánypártok szóvivője.

Bár sokáig váratott magára, nyilvánosságra hozta az MSZP–Párbeszéd-szövetség is, hogy kit támogat Szombathelyen az előválasztáson.

Gyurcsány egyik beosztottja, Vadai Ágnes törvényjavaslatot nyújtott be, amely átfogó vizsgálatot ír elő a magyar katolikus egyháznak a pedofil bűncselekmények feltárására.

Ha az előválasztás tényleg a „demokrácia ünnepe” – ahogyan azt a hatalomba igyekvő ellenzéki pártok hirdetik –, akkor most magyarázkodhatnak az igyekvők.

Tizennyolcmilliárd forint uniós támogatást veszélyeztetett a Gyurcsányékhoz kapcsolható EMIR-projekt, melynek tárgyalásában Dobrev Klára is részt vett.

Amiatt háborog Stummer János, a Jobbik képviselője, hogy magyar kormányzati támogatással épült egy műjégpálya a székelyföldi Marosszentgyörgyön.

Gyurcsányék semmit sem változtak: továbbra sem hajlandók támogatni az otthonteremtést biztosító intézkedéseket.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Olyan területen látnak el szolgálatot, amely erdős vagy nehezen megközelíthető.

A bűncselekmény 18 óra körül történhetett.

A Nobel-díjas kutatóbiológus mindig büszke volt arra, hogy a JATE-n tanult.

Kedélyes hangulat uralkodott a kulisszák mögött.

A magyar miniszterelnök jelentős diplomáciai sikert ért el Washingtonban.

A Majdan téren összegyűlt emberek korrupcióellenes jelszavakat skandáltak, és az ukrán elnök lemondását követelték.

A miniszterelnök Mathias Döpfnernek, az Axel Springer lapkiadó vállalat vezérigazgatójának adott interjúban hangsúlyozta: az Európai Unió békeprojektből háborús projektté vált, Donald Trump amerikai elnök viszont a béke embere.

Noha Románia vezetett, de miután kiállították egy játékosát, 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovina otthonában.

Az orosz elnök határozott lépést tett.

Az olasz és a spanyol klasszis is magabiztosan nyerte meg a maga elődöntőjét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.