Távolabbra tolja a fenyegetés vonalát Oroszország
Moszkva szerint London és Washington mások biztonságának rovására látja el fegyverekkel Kijevet.
Moszkva szerint London és Washington mások biztonságának rovására látja el fegyverekkel Kijevet.

Az ukrán elnök állami kitüntetéseket adott át, menekülteket látogatott meg.

Több mint harmincezer, háború elől menekülő ukrajnai állampolgár kérelmét fogadták el a hatóságok.

A listára korábban már Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nevét is felírták.

Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint az ukrán erők hatalmas veszteségekkel vonultak vissza.

A britek feltétele között szerepel, hogy az ukránok nem támadhatnak oroszországi célpontokat.

Rakétatámadásokról és fegyveres összecsapásokról osztottak meg újabb elképesztő videókat a közösségi médiában.

A minden évben megrendezett hadgyakorlat az ukrán háború árnyékában nagyobb a szokásosnál.

Karl Nehammer szerint a gyorsított csatlakozás nem realisztikus elvárás.

A katonai szóvivő ismertette a harcok eredményeit.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

És ez a közeljövőben nem is változna.

A hóhelyzetről és az országban történt kiemelt intézkedésekről tartanak beszámolót.

A voksolás túlmutat a kormányalakításon: az egyik a brüsszeli, a másik a magyar út.

Azt is bevallotta, hogy amit mond, az „romantikus komcsi szöveg”.

Jogvédő szervezetek adatai szerint már több mint 18 ezer embert vettek őrizetbe Iránban, miközben a halálos áldozatok száma meghaladta a két és fél ezret.

Ted Cruz texasi republikánus szenátor munkája beérett.

A döntés túlmegy minden határon.

Hiába ellenezte több uniós tagállam ‒ köztük Magyarország is ‒ a Mercosur-államokkal a szabadkereskedelmi egyezmény megkötését, az EP már idén tavasszal szavazhat a megállapodásról.

Amerikai ellenfél vár a magyar teniszezőre a nyolc között.

Magyar modell = nap + atom + tárolás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.