A baloldal és Brüsszel egyre felelőtlenebb nyilatkozatokat tesz
A baloldal nyilatkozataiból kiderül, hogy katonát és fegyvert küldenének Ukrajnába, belesodornák hazánkat a háborúba – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc.
A baloldal nyilatkozataiból kiderül, hogy katonát és fegyvert küldenének Ukrajnába, belesodornák hazánkat a háborúba – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc.
A budapesti BOK-csarnokban nyitott humanitárius tranzitponton az első napon, hétfőn 1006 menekülőnek segítettek az ott dolgozó munkatársak.
Tizenegy megye összesen 170 befogadóhelyén kaptak biztonságos elhelyezést az otthonukat elhagyni kényszerülők.
Brüsszel kapott egy esélyt arra, hogy bocsánatot kérjen Magyarországtól és Lengyelországtól.
A Batthyány Lajos Alapítvány határozottan kiáll a béke mellett, mely a kárpátaljai magyarság szülőföldön történő megmaradásának alapvető záloga.
Egy nukleáris létesítmény katonai fenyegetése az ENSZ alapokmányába ütközik.
Míg Washington egységfrontot sürget, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek a saját útjukat járják.
Az EU dogmatikussága a magyarázat az unió belső konfliktusaira, írja az amerikai lap publicistája.
A miniszterelnök kedd reggel ellátogatott a budapesti BOK-csarnokban létesített humanitárius tranzitpontra.
A Momentum EP-képviselőjének kijelentése illeszkedik a baloldal háborúpárti retorikájába, amivel veszélybe sodornák Magyarországot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Liverpool törökországi veresége sem esett jól a nagy focinemzet öntudatos polgárainak, de ami Norvégiában történt, az maga a szégyen.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a helyzet kritikus.
A Flock Project különleges előadása, az Eco Flight a nagy érdeklődésre való tekintettel ismét Budapestre érkezik október 3-án és 4-én.
Csak a körítés változott, a nóta a régi: tovább éltetné Verebes a Heti hetes szellemiségét.
Előbb jött egy súlyos sérülés, majd a magánélete is tönkrement. Ekkor jött rá, mennyire nem számít mindaz, amit a sportpályán elért.
Csúfos bukás lett a Blaha Lujza téri adatgyűjtő akció.
Kórházba került.
Előbb jött egy súlyos sérülés, majd a magánélete is tönkrement. Ekkor jött rá, mennyire nem számít mindaz, amit a sportpályán elért.
Csúfos bukás lett a Blaha Lujza téri adatgyűjtő akció.
Kórházba került.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.