A klímasemlegesség elérésének céldátuma ügyében is lehetett nehezen betartható vállalásokat tenni és azokat évente felüllicitálni, nem törődve gazdasági versenyképességünk veszélyeztetésével. Azonban a háborúnak kijózanító hatása van, nem tolerálja a mellébeszélést, a totojázást és a hibát. Olyan helyzet alakult ki, amikor ha nem vagyunk elég megfontoltak, bölcsek és egységesek, az beláthatatlan következményekkel járhat mindannyiunkra nézve. Akár a fegyverszállítások, akár a gazdasági szankciók kérdése olyan meghatározó jellegű, stratégiai ügyek, amelyek könnyen visszaüthetnek, és ha ezek esetében hibázunk, lehet, hogy azok nekünk legalább annyira fájni fognak, mint annak, akit büntetni akartunk.

Éppen ezért most Brüsszelben is stratégiai megfontoltságra, stratégiai nyugalomra van szükség. Most nem szabad hazardírozni, kapkodni és felelőtlenül jóemberkedni. Hideg fejjel kell a helyzetet elemezni, nem szabad megengedni az érzelmek hatása alá kerülés luxusát. Már csak azért sem, mert nem tudhatjuk, hogy valóság-e, amit látunk, vagy azt csupán valakik láttatni szeretnék velünk. Ebben a helyzetben az európai érdek az egyes nemzeti érdekek összessége, és amiben nem lehet egyezségre jutni, azt hagyni kell, mert erőltetése több kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz, és végső soron az egység rovására megy.

Azonban ami az ellenőrizhetetlen eredetű hírekkel szemben a háború igazi arcát, annak lényegét számunkra megmutatja, azok a szülőföldjüket elhagyni kényszerülő milliók. Anyák, gyermekek, öregek, kényszerűségből otthon maradt férfiak, családok, akiknek az álmai egy pillanat alatt szertefoszlottak, és legtöbbször nem maradt más számukra, mint az ősi ösztönnek való engedelmeskedés, az életükért való menekülés. 

Számukra az első biztonságos országok a szomszédok, elsősorban Lengyelország és Magyarország, amelyek emberségből, szolidaritásból és felebaráti szeretetből jelesre vizsgáznak ezekben a napokban. A sors furcsa fintora, hogy éppen ez a két ország az, amelyeknek az elmúlt hét évben a Brüsszelből jövő kritikák, bírálatok özönét kellett elviselniük, elsősorban amiatt, mert a migráció kérdésében más a véleményük, mint az európai fősodornak. 

Szívtelenséggel, érzéketlenséggel, mucsaisággal vádolták őket és az EU vezetői nem voltak nyitottak arra, hogy megértsék és elfogadják álláspontjukat. Nem voltak hajlandók elfogadni, hogy különbséget kell tenni az élete megmentéséért útra kelő menekült és a jobb élet reményében útra kelő migráns között. Most eljött az igazság pillanata, amikor a lengyelek már több mint kétmillió, a magyarok pedig közel félmillió menekültet fogadtak be, és akár erő felett is mindent megtesznek azok tisztességes ellátásáért.

Most Brüsszel is kapott egy történelmi lehetőséget arra, hogy belássa tévedését és bocsánatot kérjen mind Magyarországtól, mind pedig Lengyelországtól. Hagyja abba haladéktalanul azok ideológiai alapú vegzálását, a zsarolással felérő fenyegetésüket. Mindkét ország bizonyította, hogy átlagon felül elkötelezettek Európa egysége iránt, és a számukra jogszerűen járó források elvételével sem lehet őket megtörni. Annak ellenére, hogy éppen a gazdasági válság leküzdését szolgáló, közös kötelezettségvállalás útján finanszírozott pénzek folyósítását vonták meg tőlük, mindkét ország gazdasága az uniós átlag felett növekedett 2021-ben és folytatták a felzárkózást az EU gazdagabb országaihoz.

Itt az idő, hogy Brüsszelben is átgondolják, érdemes-e továbbmenni azon az úton, amelyen az EU az elmúlt tíz-tizenöt évben elindult. Érdemes-e országokat pellengérre állítani és megbélyegezni csak azért, mert bizonyos kérdésekben más álláspontot képviselnek, és amellett kiállni is hajlandók. Érdemes-e megpróbálni beleavatkozni tagországok belpolitikai folyamataiba csak azért, hogy hozzájuk elvtelenül lojális, őket gátlástalanul kiszolgálni hajlandó vezetőket segítsenek hatalomra. Talán még nem késő visszafordulni és a jó irányt választani! Mikor, ha nem most?

A szerző közgazdász, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány, Közép-Európa Intézet igazgatója

Borítókép: Ukrán menekültek Tiszabecsnél 2022. március 1-jén (Fotó: Havran Zoltán)