Hajléktalanközponttá válhat Józsefváros
Köztéri vécézés és nemi élet az ablak alatt – tarthatatlan a helyzet a Pikó vezette kerületben.
Köztéri vécézés és nemi élet az ablak alatt – tarthatatlan a helyzet a Pikó vezette kerületben.

90 napra kell börtönbe vonulnia az újpesti boltban két embert is bántalmazó visszaeső bűnözőnek.

Rétvári Bence elmondta, a hajléktalanok ellátására az elmúlt években több mint 9,4 milliárd forintot költött a kormány, amíg tavaly ez az összeg elérte a 12 milliárd forintot.

Hat év alatt 381 Budapesten élő hajléktalan embert közvetítettek a Máltai Szeretetszolgálathoz, 2019-ben pedig egy hetven és egy tizenöt férőhelyes program megvalósítására kötöttek megállapodást.

A férfi utazni szeretne, markában a sebtében összekapart apróval előrebaktat a kinyitott ajtajú vezetőfülkéhez, kinyújtott tenyerében bátortalanul csörren néhány pénzdarab.
Szerteágazó, az utcán élő emberek talpra állását segítő programokat működtetnek a magyarországi karitatív szervezetek, így szűrik és gyógyítják a betegeket.

Milyen hajléktalannak lenni?

Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította a szabálysértési törvény rendelkezését.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nappali hőmérséklet mindössze -8 és 0 fok között várható.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

A tüntetések halálos áldozatainak a száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

Arra szólította fel az irániakat, hogy „ne csatlakozzanak zavargókhoz és terroristákhoz”, akik embereket gyilkolnak meg.

Zelenszkij a lakosság elleni „célzott terrornak” minősítette az orosz légicsapásokat.

Az egykori gólkirály egyelőre azzal nem foglalkozik, hogy visszatérhet-e valamikor a nemzeti csapatba.

Egy hagyományos extrém sportág, amelyet nézni is különleges élmény. Mit tud a síugrásról? Most letesztelheti kvízünkben!

Új élet költözhet az üres iskola falai közé, közel máfél milliárd forintból építik át bérlakássá.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.