Rongálás miatt vizsgálódik a román rendőrség
A csendőrség közölte: noha az események alatt feszült pillanatok is voltak, azok nem voltak olyan jellegűek, hogy szükségessé tegyék a tömegoszlatást.
A csendőrség közölte: noha az események alatt feszült pillanatok is voltak, azok nem voltak olyan jellegűek, hogy szükségessé tegyék a tömegoszlatást.
Sok százan énekeljük a Himnuszt a Komárom elcsatolt felében álló öreg templomban: „Megbűnhődte már e nép…”
Ki kell fizetnie Bokor Tibornak, Kézdivásárhely polgármesterének azt a bírságot, amelyet Kovászna megye prefektusa rótt ki rá a tavaly március 15-re kitűzött magyar zászlók miatt.
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ-nek továbbra is az a feladata, hogy külföldi partnereket keressen, Európában kisebbségvédelmi törvényt fogadtasson el az uniós reformok idején.
– A cél embertől emberig, magyartól magyarig jutni és hatni. Újjáépíteni és újjászőni a magyarság kapcsolatait – jelentette ki Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke tegnap.
Harrach Péter fontosnak tartotta, hogy a nemzeti összetartozás napján olyan helyekre is eljussanak az Országgyűlés képviselői, ahol nagy szükség van az összetartozás kifejezésére.
Trianonnak azért nem volt hatalma rajtunk, mert nemzedékek nőttek fel azóta határon innen és túl magyarként és tanították magyar szóra ők is gyerekeiket — jelentette ki Potápi Árpád János.
Trianon igazságtalan marad az idők végezetéig, mert az idő a sebeket gyógyítja, de az amputációt nem — fogalmazott tegnap a kormányfő a nemzeti összetartozás napján.
Sokkal kedvezőbb az esélyünk a megmaradásra, az összetartozásra, mint az elmúlt évszázadban bármikor. A külső feltételek adottak ehhez. Már csak idebent kell rendet teremtenünk.
Potápi Árpád János a város trianoni emlékművénél mondott beszédében hozzátette: a 20. század a magyarság számára vesztes évszázad volt, de a 21. század győztes lehet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A végzetes baleset a 22-es főúton történt.
A Tisza Párt elnöke nem tud uralkodni magán.
Az utolsó simításokat végzik a Kossuth téri színpadon, és már a kormányfő is dolgozik az ünnepi beszédén.
Egy platformra került a Magyar Tudományos Akadémia és a Tisza Párt.
Hamarosan bemutatják az úgynevezett bővítési jelentést.
Az izraeli kormány rendkívül együttműködő volt a gázai terv végrehajtásában – mondta J. D. Vance.
A fő téma a Budapestre tervezett orosz–amerikai csúcstalálkozó előkészítése lesz.
A PSG egy őrült meccsen, 7-2-re nyert Németországban, mindeközben pedig Gyökeres Viktorék is győztek a BL-ben.
A Fradi és a válogatott csatára az extrém helyzet mellett nemzetközi szinten elismert fejelőtudományáról is nyilatkozott.
25 titkos helyszín, 25 rejtélyes epigramma, 25 értékes ajándékcsomag.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.