Nem a vesztés, a lemondás a bukás

Az útravaló gondolatot még a református templom lelkész asszonyától kapjuk a megemlékezés előtt az istentiszteleten. „Embertársad mezsgyekövét, amelyet az ősök raktak le, ne told odébb örökrészed határánál, azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked tulajdonul” — ezt mondja a Szentírás a határkőről. Sok százan énekeljük a Himnuszt a Komárom elcsatolt felében álló öreg templomban: „Megbűnhődte már e nép…”

Komárom elcsatolt felében így emlékeztek meg a nemzeti összetartozás napjáról

A reformátusok kertjében a Szózatot énekeljük, majd a megduzzadt emlékezősereg útnak indul. Irány a történelmi, egy és oszthatatlan Komárom hídon túli, anyaországi oldala, az ott álló turulszobor. Trianontól a turulig. A vesztőhelytől vissza a szülőhelyig.

Szívet szorító és szívet melengető menetelés.

Az indulás előtt kilencvenkilenc fáklyát osztanak szét a szervezők. Nem véletlenül ennyit, a meghívón is ez áll: „99 év, 99 fáklya – Csak a múltat ismerve épülhet a jövő.”

Jövőre száz fáklya lobog majd.

Néhányan az indulás előtt kicsit izgulnak, csak ne legyen semmi atrocitás. (Az aggodalom nem alaptalan. Évekkel ezelőtt Ján Slota szélsőségesei szinte vártak az ilyen alkalmakra. Pályájuk csúcsán ők is felavattak egy „Trianon-emlékművet”. A hozzábiggyesztett lábjegyzet mindent elmond: „A Szlovák Köztársaság háláját fejezi ki a szövetséges hatalmaknak a trianoni békeszerződés megkötéséért, amely megpecsételte a magyarság széthullását, létrehozta Csehszlovákiát és más országokat határaikkal együtt, és az új Európának új arcot adott. – A hálás szlovákság.” Hogy ez mennyiben volt a szlovák emberek véleménye, jól mutatja, hogy Slotát azóta messzire zavarták.)

Az emlékező tömeg méltósággal vonul Jókai és Klapka városán, át az Erzsébet hídon a megduzzadt Duna túlpartjára, Dél-Komáromba. Többen itt csatlakoznak a menethez. (A hídról látjuk a pesti Dunához készülődő hatalmas emelődarut.)

Kora este érkezünk a turulszoborhoz. Itt Somogyi Alfréd egyetemi tanár, a Pozsonyi Református Egyházmegye esperese szól az emlékezőkhöz. Visszafogottan beszél, szavai mégis izzanak. Trianon csak nekünk, magyaroknak fáj, mondja, és bánatunkban senki sem osztozik. Magunk vagyunk.

A szónok válla mögött pont rálátok a magányos turulra.

Csöppet sem félünk.