Új informatikai rendszer segíti a pártfogói felügyelet munkáját
A hatékony pártfogói felügyelet a jól működő igazságszolgáltatás egyik záloga – írja a Facebookon Varga Judit.
A hatékony pártfogói felügyelet a jól működő igazságszolgáltatás egyik záloga – írja a Facebookon Varga Judit.
Számos vállalat vezetett be a dolgozók ellenőrzését célzó hatékonyságkövető rendszereket.
A sugárterápia tervezését gyorsító, a kezelést hatékonyabbá tevő megoldáson dolgoznak magyar szakemberek.
A kutatók megtalálták annak a módját, hogyan „izzadjanak”, azaz hűtsék magukat ezek az eszközök.
A meghozott intézkedéseknek köszönhetően az említett államok sikeresen tartották kordában a járványt.
A digitális kommunikáció szegmense exponenciálisan növekszik, mégsem tapasztalható olyan mértékű bővülés az áramigényében, mint arra korábban számítottak.
Az első tapasztalatok visszaigazolják, hogy a takarékszektor átalakításában óriási hatékonysági tartalékok vannak – mondta a pénzintézeti vezető a Mediaworks vidéki napilapjaiban olvasható interjúban.
Bár a rugalmas munkarend és a távmunka a jövő, sőt már a jelen foglalkoztatási formája is, nem szabad figyelmen kívül hagyni számtalan előnye mellett a kockázatait sem.
Rákossy Balázs a Pénzügyminisztérium államtitkára kifejtette, a globális kihívások megoldásában világszerte csaknem 100 millió projektmenedzser vállal egyre jelentősebb szerepet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Európai Bizottság elnöke a botrányai és mellélövései ellenére tovább irányíthatja az EU-t a szakadék felé.
A Tisza Párt az elmúlt egy évben csak a botrányoktól volt hangos.
Sok sztárjátékos köt ki a szaúdi ligában, de a Barcelona esetében most kicsit más a helyzet.
Nem kérünk a Brüsszel által kiszemelt bábokból – írta a Nemzeti Ellenállás Mozgalom.
Az otthon a társadalmi jólét és a gyermekvállalás fontos sarokköve.
A szombati altisztavatás zárómozzanataként az MH Kiss József 86. Helikopterdandár forgószárnyasai fognak átrepülni a katonák feje fölött.
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa, Michael O’Flaherty is írt erről egy napokkal ezelőtt közzétett memorandumban – írta közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Deák Dániel.

Egy friss jelentés részletesen beszámol a baleset okairól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.