Hollik István: Mi ez, ha nem virtigli oltásellenesség?
A Fidesz kommunikációs igazgatója közölte: a vakcinákat szakemberek vizsgálták meg, akik – Dobrev Klárával szemben – értenek hozzá.
A Fidesz kommunikációs igazgatója közölte: a vakcinákat szakemberek vizsgálták meg, akik – Dobrev Klárával szemben – értenek hozzá.
A baloldal vakcinaellenes kampányt folytat, ezt bizonyítja egy, a parlamenthez benyújtott határozati javaslat is, amelyet valamennyi baloldali párt aláírt.
A Fidesz kommunikációs igazgatója rámutatott, hogy a baloldaliak másokat lebeszélnek róla, magukat viszont beoltatják.
Hollik István szerint, ha rajtuk múlna, fényévekre tartanánk a 65 év felettiek teljes átoltottságáról, és a 2,5 millió beoltottat sem értük volna el.
Immár másfél napja a kormánypárti politikusok oldalainak elérését a Facebook radikálisan, körülbelül kilencven százalékkal csökkentette – tájékoztat Hollik István.
A politikus szerint a Fidesz a kampányában be akarja mutatni, mekkora felelőtlenség az, amit a baloldal csinál.
Ha a baloldalon múlt volna, akkor eddig egymillióval kevesebb ember kapott volna védőoltást.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint nem az oltás beadatásával, hanem a regisztráció megkerülésével van gond.
Fekete-Győr András és Vadai Ágnes után Márki-Zay Péter kijelentése is mutatja, a baloldalon mindig van lejjebb – közölte Hollik István.
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója hangsúlyozta: az uniós vakcinabeszerzés lassú és akadozik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hűséges bajtársai előtt tisztelgett a honvédség.
Egyedül vitte el a busás nyereményt.
A Delta-akcióknak köszönhetően egyre több droghálózatot számolnak fel a rendőrök országszerte.
A hagyományos vízi járművek mellett extrém kishajók is vízre szálltak.
„Patrióta barátaink, a Georgiai Álom utcahosszal lett első az önkormányzati választáson. Bravó!" – írta Szijjártó Péter.
A Magyar Nemzet kérdésére válaszolva a politikus kifejtette: a Patrióták eddig is erősek voltak, de ezentúl még erősebbek lesznek.
A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
A holland vezetőedző Kerkez Milost és Szoboszlai Dominikot külön is kiemelte a sajtótájékoztatón.
Egy félidő semmittevés után előbb a Loki legrutinosabb játékosa lőtt egy bombát, majd jött minden idők egyik legfurcsább tizenegyese.
Idén már összesen egymilliárd forintot kaptak az állatvédő szervezetek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.