Máris megvan, ki válthatja a távozó MÁV-vezért
A VG információi szerint Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója válthatja a MÁV–Volán-csoport élén Homolya Róbertet.
A VG információi szerint Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója válthatja a MÁV–Volán-csoport élén Homolya Róbertet.

Az évtizedek óta várt és most megvalósuló vasúti és közúti közösségi közlekedési integrációval új kapuk nyílnak meg – hangsúlyozta Homolya Róbert

– A vasút 1870-es évekbeli megjelenéséhez hasonló fejlődést hoz a tram-train – jelentette ki Lázár János.

A 37 méter hosszú, hetvenegy tonnás, dízel-villamos hibrid tram-train 216 férőhelyes, ezek közül négy hely van mozgássérültek részére kialakítva.

Több mint 200 milliárd forintból újult meg a Rákos-Hatvan vasútvonalnak.
Hatmilliárd forintos buszbeszerzéssel korszerűsítik a főváros és az agglomeráció közlekedését.

Pafféri Zoltán korábban helyettes államtitkárként a stratégiai jelentőségű közlekedési vállalatok tulajdonosi joggyakorlásért felelt
Több mint kétmilliárd forintból építi újjá a MÁV a balatonfenyvesi kisvasút hálózatának Imremajor és Csisztafürdő közti nyolckilométeres szakaszát – közölte a vasúttársaság szombaton az MTI-vel.
A társaság tavaly háromezer tonna szemetet gyűjtött össze, most új projektbe lép be az innovációs tárcával.
Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint a rendszer egyszerűbb, átláthatóbb, fenntarthatóbb lesz.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.

A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.

„Izrael népe veletek van, érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a döbbenetetekben.”

A tüntetéseket a rendőrség leverte.

Horváth Laura a 2023-as a CrossFit Gamesen aratott diadala után most újabb nagy győzelmet ért el.

A mézeskalácssütéstől az ételosztásig, a hitelintézet idén is számos kezdeményezéssel segíti a rászorulókat

Egy 15 éves lányt szúrtak mellkason. Az ügyészég az elkövetőnek és társainak a letartóztatását kezdeményezte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.