Szörnyű lehet most Videoton-szurkolónak lenni
Az egy évvel ezelőtt még NB I-es székesfehérvári csapat közelebb van az NB III-hoz, mint az első osztályhoz.
Az egy évvel ezelőtt még NB I-es székesfehérvári csapat közelebb van az NB III-hoz, mint az első osztályhoz.

Fájó vereséget szenvedett a Vasas a fővárosi rangadón.

A Honvéd drámai sikerrel állt a tabella élére, de hamar elveszítheti az első helyet.

Kiderült, miért ért véget indulatosan a csütörtöki DVSC–Honvéd Magyar Kupa-mérkőzés.

A Pisont név újra szépen csillog a Honvédnál.

A félbeszakadt találkozóhoz képest más összeállításban is pályára léphetnek a csapatok, akik a sérelmeiket sorolták a folytatás előtt.

Újonc ellen kapott ki a Videoton, nem tudtak teljes fordulót rendezni a magyar másodosztályban.

Somfalvi Bence nem értette, miért állította ki őt a bíró, a videót nézve azt nem érteni, hogy mit nem értett a brutális játékos.

A Honvéd edzőjének maradt hiányérzete a Videoton kiütése után, Boér Gábor megmagyarázta a vereséget.

Rajtol a labdarúgó NB II 2025–26-os szezonja. Mindjárt egy olyan mérkőzéssel, amelyet hosszú éveken át az NB I-ben nézhettünk-




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.