Kásler Miklós: Semmelweis Ignác életműve ma is mérce
A miniszter azt mondta, az „anyák megmentője” nem kímélte sem magát, sem orvos kollégáit az igazság érdekében, de ezt nem öncélúan tette, és Semmelweist ezt tette naggyá.
A miniszter azt mondta, az „anyák megmentője” nem kímélte sem magát, sem orvos kollégáit az igazság érdekében, de ezt nem öncélúan tette, és Semmelweist ezt tette naggyá.
A szűk másfél év alatt elkészült beruházás jól fogja szolgálni a térségben élők egészségét, betegségből való gyógyulását – mondta Horváth Ildikó.
A legmodernebb technikával ellátott eszköz felgyorsítja az adatgyűjtést, és lehetővé válik olyan betegek vizsgálata is, akiknél erre eddig nem volt lehetőség.
Ez az emelés a 2016-ban kezdődött többlépcsős béremelési program folytatása, és több mint 78 ezer szakdolgozót és 4400 védőnőt érint – mondta az államtitkár.
Már a várandósgondozás során elkezdődik nemcsak az édesanya, hanem a születendő gyermek egészségéért vállalt védőnői felelősség, és tudásukat egyfajta bizalmi tőkeként értékelik a családok.
Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár kiemelte: paradigmaváltásra van szükség, hogy az egészségesen születő gyermekek magas számával büszkélkedő ország legyünk.
Szeptemberben indul az ingyenes és kötelező bárányhimlő oltás. Az állam évente 10 milliárd forintot költ a védőoltásokra, mellyel 98 százalékosra nőtt az országban az átoltottsági szint.
A fejlesztés jelentős előrelépés a térségben élő mintegy 900 ezer ember ellátásában – közölte Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár.
Az egészségügyi államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy fontos a rendszeres vérnyomásmérés és a gyógyszeres terápia betartása.
Horváth Ildikó elmondta, a CT különböző tüdőbetegségek szűrésében, illetve a tüdőrák korai felismerésében erős pillére lehet a környék egészségügyi ellátásának.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Európai Bizottság 18,1 milliárd eurós pénzügyi támogatást nyújt Ukrajnának.
A legjobb magyar teniszező teljesítette idei célját, de jövőre még feljebb lépne a ranglistán.
Az MNB szerint a termőre forduló beruházások mellett a külpiacainkon is már élénkülés várható jövőre.
Az államadósság csökkentésével mérséklődik hazánk pénzügyi sérülékenysége.
A Tisza Párt EP-képviselője szerint mindenkit be kellene fogadni.
A japán Endo a tartaléksorból előre lépve középhátvédként is remekelt a Ligakupa-meccsen.
A fiatal balettművész kerekesszékbe kényszerült, az orvosai szerint csekély az esélye, hogy újra lábra tud állni.
Az Európai Bizottság 18,1 milliárd eurós pénzügyi támogatást nyújt Ukrajnának.
A támadás az ellenzék és a kormány közötti feszült politikai légkörben történt.
A Tűzfalcsoport utánajárt, milyen körülmények között él a rendszerkritikus publicista.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.