Horvátországban négy katonai tűzoltó repülőgépet is bevetettek az erdőtüzek ellen
A tüzek lakott települések közelébe is elértek, de a tűzoltóknak sikerült ezeket még időben elfojtani.
A tüzek lakott települések közelébe is elértek, de a tűzoltóknak sikerült ezeket még időben elfojtani.

A vírus terjedésének lassítása érdekében ötven főig csak külön engedéllyel lehet rendezvényeket tartani.
Jankovics Róbert: A Plenković-kormány jól kezelte a járványt, ez hozzájárult győzelméhez.

Ursula von der Leyen videoüzenetben támogatta a konzervatív Horvát Demokratikus Közösséget.
A 40 éves, fizikus végzettségű politikus négy évvel ezelőtt vette át a párt vezetését.

Közép-Európa a nemzetközi liberális mainstream támadásainak célkeresztjében áll, figyelmeztetett.

A konzervatív HDZ-nek 76 képviselő támogatása kell a kormányalakításhoz, a mérleg nyelve a Haza Mozgalom lehet.

A kormányzó jobbközép HDZ nyert az előre hozott parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani.

Egyelőre úgy tűnik, hogy a Horvát Demokratikus Közösség nem tud egyedül kormányt alakítani.
A járványhelyzet miatt szigorú előírások szerint folyik a szavazás.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem tetszik a Tisza Párt képviselőjének, hogyha a kerületi lakosok gátat szabnak a bulinegyed terjeszkedésének.

Budáról érkezett.

Nem lehet levédetni azt a szlogent, hogy „biztos választás” a miniszter szerint.

A miniszteri biztos szerint elkerülhetetlen a Tisza Párt elnökének tanúkénti meghallgatása.

Stratégiai kibermegállapodás.

Kijev a Nyugatban reménykedik.

A lakosság egyre inkább félti a közbiztonságot.

Az új EV2 a Renault 4 és a jövőre érkező Skoda Epiq, valamint a Volkswagen ID Cross riválisa lesz.

Ezek a papírok minden várakozást felülmúltak.

The individual candidates have already been presented, and the Fidesz–KDNP national party list is to be made public shortly.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.