– nyilatkozta egy Petrinja melletti faluból az N1 horvát televíziócsatorna riporterének egy tetőt javító munkás.
A katasztrófa hallattán Orbán Viktor magyar miniszterelnök is felajánlotta Magyarország segítségét. – Mély megrendüléssel értesültem a Horvátország szívében, Petrinja és Sziszek települések közelében bekövetkezett pusztító erejű földrengésről – fogalmazott a magyar kormányfő, aki biztosította horvát partnerét, hogy a magyar emberek Horvátország mellett állnak ezekben a nehéz napokban. – Imádkozunk az áldozatok családjaiért, és gyors felépülést kívánunk a sérülteknek – zárta levelét Orbán Viktor.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kijelentette, hogy készen állnak a dél-európai állam támogatására, és felszólította Janez Lenarčič válságkezelésért felelős európai biztost, hogy a lehető leghamarabb utazzon a földrengés területére. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke közösségi oldalán tett közzé bejegyzést, miszerint szorosan figyelemmel kísérik a horvátországi helyzetet.
Horvátországban gyakoriak a földrengések, az első komolyabb földmozgást tegnap észlelték, mely 5,2–5,3-es magnitúdójú volt. Korábban, március 22-én rázta meg Zágrábot és környékét nagyobb földrengés, azóta is rendszeresek az utórengések. A szakemberek mintegy kétezer utórengést jegyeztek fel, ezeknek körülbelül negyede volt érezhető. Krešimir Kuk horvát szeizmológus rendkívül erősnek minősítette a tavasszal bekövetkezett földrengést, és arra hívta fel a figyelmet, hogy az utórengések miatt az épnek tűnő vagy kevésbé sérült épületek is veszélyesek lehetnek, így nem javasolt ott maradniuk az embereknek. Az Egyesült Államok Földtani Intézete szerint a mai, 6,3-es magnitúdójú volt a legerősebb földmozgás, mióta bevezették a modern szeizmikus műszerek használatát. Hasonló méretű földrengést 1880-ban mértek Zágráb közelében.























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!