Német távközlés: jön a „politikai megbízhatóság” kategóriája
Kifogás esetén ki lehet majd zárni a beszállítókat a német hálózatfejlesztési projektekből.
Kifogás esetén ki lehet majd zárni a beszállítókat a német hálózatfejlesztési projektekből.

A Huawei-t ekézi közép-európai útján Pompeo.

A tekintélyuralom megerősödésének veszélyére figyelmeztetett Mike Pompeo amerikai külügyminiszter.

Jövő hétfőn négy közép-európai országot érintő körutat kezd az amerikai külügyminiszter.

Újra bővült a Peking ellen fellépő országok tábora: Berlin felmondta kiadatási egyezményét Hongkonggal.

Az ötödik generációs mobilkommunikációt (5G) hasznosító megoldások egy része a járvány alatt felértékelődött.

A készülő brit pálfordulás a folyamatos amerikai nyomás hatékonyságát tükrözi.
A ranglistán a Huawei az idén 42 helyezést ugrott előre, a tavalyi 48. helyről a hatodikra.
A csökkenő piacon is tarolnak a távol-keleti cégek, az első ötben három kínai gyártó.
Megérkezett Budapestre az az 50 ezer maszk is, amit a Huawei adományozott Magyarországnak – közölte Szijjártó Péter.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt az év első telitalálata.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Visszalép az Egyesült Államok a katonai beavatkozástól?

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

Álvaro Arbeola debütálása borzalmas lett a másodosztályú csapat ellen.

A döntőbe jutás kérdése még nem dőlt el.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.