A komposztálással nem csak a környezetünket védjük
Budapest 19 zöldövezetes kerületében 2006 óta gyűjti be járatrendszerben a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. a kerti zöldhulladékot.
Budapest 19 zöldövezetes kerületében 2006 óta gyűjti be járatrendszerben a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. a kerti zöldhulladékot.
A kormány már tárgyal a gyártókkal, hogy biztosítsák az utántöltési lehetőséget a különböző termékeiknél – mondta Boros Anita államtitkár.
Az elmúlt években soha nem látott intenzitással került be a közbeszédbe az élelmiszer-pazarlás témaköre, amit a különböző szemléletformáló programok is tovább ösztönöztek.
Az idén várhatóan a tavalyi mennyiségnél 3 százalékkal több, 242 ezer tonna elektromos és elektronikus hulladék keletkezik az országban, amelyből 80 ezer tonna begyűjtését és kezelését végzik el a hulladékhasznosítók – közölte a MediaMarkt hétfőn, a nemze
Manila tavaszi döntése után júliusban Indonézia és Malajzia is visszairányított Amerikába és Európába több hajórakomány hulladékot.
A saját készítésű pillepalack hajókkal evező csapatok és az önkéntesek által összegyűjtött hulladékmennyiség csaknem felét újrahasznosítják.
Ám mióta Kína, a térség fő hulladékimportőre másfél évvel ezelőtt betiltotta a műanyaghulladék bevitelét, a térség többi – különösen délkelet-ázsiai – országa vált a világ szeméttelepévé.
Újabb 20 ezer tonna hulladék Hódmezővásárhelyre szállítását kezdeményezte egy olasz cég, Márki-Zay Péter (független) polgármester azonban erről sem tájékoztatta az embereket.
Indonézia több mint 210 tonna szemetet küld vissza Ausztráliába, mert a konténerekben tiltott hulladékot találtak – jelentették be indonéz hivatalos források kedden.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
Tombol a kettős mérce.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.