A magyar érdek a legfontosabb
Ha nem szolgálunk két urat, hűségesebbek lehetünk önmagunkhoz.
Ha nem szolgálunk két urat, hűségesebbek lehetünk önmagunkhoz.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján pénteken is meghaladja majd a 27 Celsius-fokot a napi középhőmérséklet.

Az El Mundo napilap újabb részleteket tett közzé a sporttörténelem eddigi legnagyobb összegű szerződéséből.

A katolikus világ emlékezetében él a magyar prímás bátorsága és Istenhez való hűsége.

A néhai magyar miniszterelnököt szobrának avatásán az Országgyűlés elnöke a nemzeti hűség államférfijának nevezte.

A köztársasági elnök aláhúzta, 1848-49 sokkal több volt egy lázas forradalomnál, egy hősies szabadságharcnál: a változás az ország lelkében, a nemzet egészében zajlott.

Az államtitkár beszédében biztatta a ruszin közösséget, hogy erősítsék meg azt a hitet, azt a közösségi érzést, amelyre az elmúlt években szert tettek „erre óriási szükség van”.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Prominens személyiségek mondták el, miért vettek részt a Békemeneten.

Itt a heti előrejelzés.

Számos dokumentum beszerzését könnyíti meg a lehetőség.

„Legyen világos, hogy ők a kék-sárgát választották, föl is húzták.”

Meg is szólalt az ügyben.

A rendőrség egy 21 éves gyanúsítottat letartóztatott, de vizsgálja mások felelősségét is az emberölési ügyben.

„A cél akár egy Orbán–Fico–Babis-tengely is lehet Európában.”

Ukraine wants a Hungarian government which does not hinder its EU ambitions and which supports the financing of the war, the minister emphasized.

Igazán emlékezetesre sikeredett a két csapat történetének első élvonalbeli összecsapása.

Magyar Péter hazugságai helyett szembesült a valósággal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.