Trump kivételes megtiszteltetésben részesül
Európába érkezik az amerikai elnök.
Európába érkezik az amerikai elnök.

Azt is elmondta a volt brit miniszterelnök, hogy mivel diagnosztizálták a királynőt.

A világ körüli turnék mellett rendszeres vendége volt többek közt a Károly brit trónörökös által szervezett The Prince’s Trust jótékonysági koncerteknek.

Amikor III. Károly meghal, egy nagyon precízen megtervezett program veszi kezdetét, a Menai Bridge-művelet.

A tárgyakat február 7-én és 8-án bocsátja árverésre a Bonhams.

Folytatódik a II. Erzsébet életét bemutató sorozat.

A huszonhat évvel ezelőtt tragikus balesetben elhunyt hercegnő kendőzetlen őszinteséggel beszélt naplójában.

A férfi bűnösnek vallotta magát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Néhány vonat kimarad, néhány sokat késik.

Ez a magyar álláspont.

Kiderült, hogy készülnek a Medián mérései.

A Magyar Pétert támogató véleményvezér tavaly november óta áll az újbudai önkormányzat alkalmazásában.

Különleges szentévet hirdetett XIV. Leó pápa Szent Ferenc halálának nyolcszázadik évfordulójára.

A brazil elnökkel egyeztetett Putyin.

A dán és a grönlandi külügyminiszter szerdán Washingtonba utazik.

A súlyos betegséggel küzdő Fazekas László 137 tétmérkőzésen erősítette a csapatot.

Ezért a dobogós helyezésért nincs szégyenkeznivalója olimpiai bajnokunknak.

Az 5G hálózat bevezetésének és a kereskedelmi szolgáltatások megkezdésének határideje 2027 márciusa.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.