Gyertyagyújtással emlékezett az üldözött keresztényekre az uralkodó
III. Károly a Westminster-apátságban állt ki a hitükért szenvedők mellett.
III. Károly a Westminster-apátságban állt ki a hitükért szenvedők mellett.

Az uralkodót Daniel Walker rabbi fogadta.

Hivatalosan a brit uralkodó vendégeként Nagy-Britanniába érkezik kedden Donald Trump amerikai elnök és felesége, Melania Trump.

Váratlan lépésre szánta el magát a sussexi herceg.

Európába érkezik az amerikai elnök.

Hasonló alkotmányos eseményre csaknem hét évtizedet kellett várni.

Ferenc pápa örökségét egy igazságosabb világért tett erőfeszítései adják.

Ferenc pápa betegsége ellenére a találkozót nem törölték.

A brit uralkodó külön köszönetet mondott azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik az év során támogatásukkal átsegítették őt és családtagjait a betegségek okozta bizonytalanságon és szorongásokon.

Az idősebb szárnyasokat általában levágják.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kiderült, hogy kettős játszmát folytatnak Magyar Péterék.

Gulyás Gergely közölte, a kormány kényes arra, ha a kárpátaljai magyarság alapvető jogait nem veszik figyelembe.

A Tisza például támogatja Ukrajna uniós csatlakozását, több mint 50 százaléka a párt mellett állóknak támogatta ezt, így ez is a párt valós programjának része.

Mindenki jobban jár.

Trump nemsokára bejelentést tesz ezzel kapcsolatban.

Súlyos támadások érték az országot.

Nem zárta ki egy harmadik elnöki ciklus lehetőségét sem.

Egykori edzője, Spák József személyes hangvételű, megrázó sorokban búcsúzott tanítványától

A Roszatom célja, hogy a mostani beruházás ne az utolsó projekt legyen a magyar–orosz atomenergetikai együttműködésben.

Hungary's prime minister spoke at the Mandiner event in the Varkert Bazar in Budapest.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.