Porrá alázta Putyint és III. Károlyt is, kiderült, hogy ki lett az év embere
Legalábbis a Time magazin szerint.
Legalábbis a Time magazin szerint.

Szoros verseny lesz, nem tudni, ki végez az élen.

A köztársasági elnök az ENSZ éghajlatváltozási konferenciáján vesz részt.

A huszonhat évvel ezelőtt tragikus balesetben elhunyt hercegnő kendőzetlen őszinteséggel beszélt naplójában.

Az amerikai elnök nagy-britanniai látogatásakor teljesen megfeledkezett a protokollról.

Joe Biden amerikai elnököt hétfőn fogadja Rishi Sunak brit miniszterelnök és III. Károly király.

Joe Biden London után Vilniusba látogat.

A ceremóniát először szervezték meg az új brit uralkodó tiszteletére Londonban.

A brit uralkodó „hivatalos” születésnapját nagyszabású parádéval ünneplik.

A brit király ötnapos erdélyi útja a végéhez ért.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Volt ott minden.

A baloldali politkusnak nem kellett sokat várnia Menczer Tamás válaszára.

A vidéki, dolgozó embereknek továbbra is a Fidesz a biztos választás – mutatott rá az építési és közlekedési miniszter.

Stabil a kormánypártok előnye.

Rövid időre megállt, majd folytatta a munkáját.

Hivatalosan ezt állítja a szétosztásért felelős minisztérium.

Fűtés nélkül a fagyos télben.

“We have been saying no to mass illegal migration for ten years," Szijjarto says.

A világ 704 klubcsapatát rangsorolták.

Mutatjuk, hol lehet rámenni a Balaton jegére.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.