Fokozódik Salvini és a civil szervezet háborúja
A szerb-román folyami határszakaszon járőröző határrendészek szerda hajnalban, Svinita térségében vettek észre a Duna-parton két, az út mellett veszteglő, utasokkal teli gépkocsit.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója kiemelte: feltartóztatásukra komoly rendőri és katonai erőre van szükség. Szerdán Röszkénél ötven, Hódunánál negyven illegális bevándorlót tartóztattak fel a magyar határon.
Az egyenruhások járőrszolgálatot látnak majd el a jogellenes határátlépések megelőzésére és felderítésére, továbbá közreműködnek az embercsempészek és az illegális migránsok előállításában.
Falnak ütközött egy menekülteket szállító furgon szerda reggel a nyugat-törökországi Edirne tartományhoz tartozó Meric faluban, néhány kilométerre a görög határtól. A balesetben legalább 10 migráns meghalt, 30-an megsérültek – jelentette az Anadolu török
Három csoportban összesen ötven migránst tartóztattak föl a rendőrök szerdára virradóra Csongrád megyében, közülük négy afgán férfit egy szerb embercsempész szállított az M5-ös autópályán – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Nyolctól tízezer euróig terjedő összeget kellett fizetniük azoknak az afgán állampolgároknak, akik igénybe vették a nyugat-európai országokba migránsokat eljuttató bolgár embercsempész-hálózatot, amelyet a bolgár hatóságoknak sikerült felgöngyölíteniük –
A mexikói védelmi miniszter közlése szerint a különböző egységek immáron mintegy 21 500 tagja segíti a Mexikói Bevándorlási Intézet munkáját a határokon.
Az őrizetbe vettek – bolgárok, irakiak és afgánok – egy olyan nemzetközi hálózathoz tartoztak, amely a feltételezések szerint 2017 óta emberek ezreit juttatta Nyugat-Európába.
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azoknak a román embercsempészeknek az ügyében, akik 51 migránst zsúfoltak össze két mikrobusz rakterében 2017 nyarán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok kész, hajlandó és képes tárgyalásra.
A szóban forgó termék fogyasztása az arra érzékenyeknek egészségügyi kockázatot jelenthet.
Az iráni külügyminiszter egy interjúban beszélt országa egyértelmű szándékáról.
Kibővülnek és egységesülnek a MÁV-csoport utastájékoztató térképei, online adatbázisai.
Elkezdődött a csillagászati nyár.
Többféle támogatáshoz juthatnak hozzá a legkülönfélébb bűncselekmények áldozatai.
Több mint 24 milliárd bruttó bért kaphattak az elmúlt idényben az NB I-es játékosok.
Hiába a feltétlen médiatámogatás, amilyen gyors volt a felemelkedésük, olyan gyors lesz a bukásuk is.
Elkezdődött a csillagászati nyár.
Többféle támogatáshoz juthatnak hozzá a legkülönfélébb bűncselekmények áldozatai.
Több mint 24 milliárd bruttó bért kaphattak az elmúlt idényben az NB I-es játékosok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.