Életkortól is függ, hol és milyen típusú ingatlant választunk
A fiatalabb korosztály a kertes házat keresi leginkább, és jól ki tudja használni az állami támogatásokat.
A fiatalabb korosztály a kertes házat keresi leginkább, és jól ki tudja használni az állami támogatásokat.
A magyar főváros még mindig megfizethető maradt, középtávon pedig megtérül a lakásvásárlás.
Elszakadtak egymástól az eladó és a kiadó ingatlanok árai.
Görögországban három, Brüsszelben egy többmilliárdos lakást vásárolt magánszemélyként.
Míg a Covid idején a kert volt a sláger, most újból a kiszámítható rezsijű panelt keresik sokan.
A téli fűtés és a nyári hűtés is egyre jobban terheli a családi költségvetést.
Párizs a legdrágább, a görög tengerpart pedig alternatívát kínál a rezsiszámlák helyett.
Több megye és megyeszékhely akad, valamint van három fővárosi kerület is, amely továbbra is a megfizethető árkategóriába tartozik.
Meglévő ingatlan átalakításánál a legkisebb az esélye a jogi buktatóknak.
A múlt arcai bukkantak fel, bár akadnak benne a szélesebb közvélemény előtt kevésbé ismert politikusok is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ugyan nyárias meleg várható, de érhetik majd az embert meglepetések.
Soros organizations have taken legal action to challenge the ban on the pro-LGBTQI demonstration on June 1.
A tüntetők népszavazást követelnek Bulgáriában, míg a kormány kitart az euró 2026-os bevezetése mellett.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Tombol a kettős mérce.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.