Tovább csökkent az európai uniós csatlakozás támogatottsága Szerbiában
A 2019 decemberében készült felmérésből az is kiderült, hogy a lakosság 38 százaléka kifejezetten ellenzi Szerbia EU-csatlakozását, a bizonytalanok száma viszont nőtt.
A 2019 decemberében készült felmérésből az is kiderült, hogy a lakosság 38 százaléka kifejezetten ellenzi Szerbia EU-csatlakozását, a bizonytalanok száma viszont nőtt.

Minél hamarabb meg kell nyitni a csatlakozási tárgyalásokat Albániával és Észak-Macedóniával – hangsúlyozta a magyar uniós biztos.
Közös célunk a hosszú távon fenntartható fejlődés, amelynek sikeres megvalósításához összehangolt nemzetközi együttműködés szükséges.

Finnország európai ügyekért felelős miniszterének tájékoztatása szerint a tagállamok túlnyomó többsége támogatta a csatlakozási tárgyalások megkezdését.
Alacsony, jellemzően negyven-ötven százalék körül mozgott az elmúlt évek bevándorlási hullámában érkezők foglalkoztatottsága az integrációs programok ellenére is, harmaduk pedig szegénységben él.

Vannak „ellendrukkerek” és számos, legyőzhetetlennek tűnő akadály, amin együttes erővel túl lehet lépni. Van értelme küzdeni – hangsúlyozta a társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos.
A V4-országok kormányfői hangsúlyozták, hogy az unió bővítési politikája felbecsülhetetlen értékű eszközként szolgál a Nyugat-Balkán biztonságának, stabilitásának megteremtéséhez.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

Azt állítja, még beszélt is vele a halála előtt.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.