Az EU szegényebb és kevésbé versenyképes lenne a közép-európai országok nélkül
Az öt legnagyobb növekedési ütemből négy közép-európai ország nevéhez fűződik. Teljesítményük nagy mértékben hozzáad az Európai Unióéhez – mutatott rá Szijjártó Péter.
Az öt legnagyobb növekedési ütemből négy közép-európai ország nevéhez fűződik. Teljesítményük nagy mértékben hozzáad az Európai Unióéhez – mutatott rá Szijjártó Péter.

Macedóniának — azaz hivatalosan immár Észak-Macedóniának — számos kihívással kell megküzdenie, amelyek úgy tűnik, meghaladják az erejét.

Ukrajna egyre inkább részévé válik az EU-s és visegrádi gazdasági szférának. Ennek ékes bizonyítéka, hogy idén már nem Oroszország, hanem Lengyelország importálja a legtöbb ukrán terméket.

A bevándorlók nem kötődnek érzelmileg a befogadó országhoz, csak úgy tekintenek rá, mint egy olyan országra, amely gazdaságilag kedvezőbb feltételeket biztosít nekik.
Az Országgyűlés elnöke reményét fejezte ki, hogy a két hét múlva esedékes EP-választások egyik pozitív következménye az lesz, hogy megváltozik a Nyugat-Balkán iránti figyelem és politika.
Az Európai Unió államfői tegnap közös felhívásban tettek hitet az erős és integrált Európa mellett, és arra buzdították a polgárokat, hogy vegyenek részt a május 26-i európai parlamenti (EP-) választáson.
Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke kiemelte: nem értenek egyet Macron megközelítésével, amely a reformokat helyezi előtérbe és a bővítést csak ezt követően valósítaná meg.
Magyarország akkor tud tartósan talpon maradni Közép-Európában, ha a nemzeti érdeket határozottan képviseljük – mondta a képviselő.
Vajon mi lesz a következő állomás?

Azt mondhatjuk, az Európai Parlament az unió hivatalos propagandaszerve, amely az integrációt támogatja — mondta lapunknak adott interjújában Václav Klaus. Csehország korábbi államfője.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A gazdák attól tartanak, hogy tisztességtelen verseny alakul ki.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.