
- Magyar Nemzet
- irak
irak

Vascsövekkel védelmezett érdekek
Az Irakban több mint négy hónapja tartó, folyamatos tüntetések már százak életét követelték, de még mindig nem látszik a politikai megoldás.

109 amerikai katona szenvedett könnyebb agysérülést a januári támadásban Irakban
Meghosszabbított kar
Washington már csak azért sem vonhatná ki csapatait Irakból, mert ezzel még inkább teret nyernének az országban az Irán-barát erők.

Honvédségi vezetők: Az iraki helyzet stabil
A korábban életbe léptetett rendkívüli intézkedések nagy részét fel is függesztették, de a védőfelszerelésre, valamint a tábor elhagyására vonatkozó intézkedések továbbra is érvényben vannak.

Új miniszterelnököt nevezett ki az iraki elnök
Mohammed Taufík Allávi korábbi távközlési minisztert nevezte ki kormányfővé szombaton Bagdadban Barhám Száleh iraki elnök – jelentette az INA iraki állami hírügynökség.
Irak újra elindítja a hadműveleteket az Iszlám Állam ellen
Az iraki hadsereg újra elindítja a hadműveleteket az Iszlám Állam terrorszervezet ellen – jelentették be csütörtökön Bagdadban.
Újabb tüntetések voltak Irakban, egy demonstrálót agyonlőttek
Újabb tüntetések voltak vasárnap Irakban. Bagdadban a rendőrség agyonlőtt egy demonstrálót – adták hírül szemtanúk, továbbá kórházi és biztonsági források.
Rakéták csapódtak be Bagdadban a követségek közelében
Az első jelentések nem szólnak áldozatokról. Az egyik kis hatótávolságú rakéta az amerikai nagykövetség közelében ért földet.
Az amerikai hadsereg folytatja a harcot az Iszlám Állam ellen Irakban
Az amerikai hadsereg rövid szünet után ismét folytatja a harcot az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen Irakban, és hamarosan az iraki erők kiképzése is ismét megkezdődik – közölték amerikai illetékesek szerdán Washingtonban.
Fontos híreink
Jogtiprás a Le Pen elleni hajtóvadászat

Most dőlhet el a háború, ukrán küldöttség indul Amerikába

Nyerőembere nélkül a Liverpool, pedig ellene egy „állatot” is bevetnek

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Miskolcon lesz az év első háborúellenes gyűlése + videó
Folytatódik a digitális polgári körök országjárása, a rendezvény online és a Hír TV-n is élőben követhető lesz, a Magyar Nemzet pedig élő szöveges, videós cikkben tudósít róla.

Egy egoista, lelki sérült ember nem vezetheti Magyarországot
Vona Gábor szerint a Tisza Párt elnöke alkalmatlan az ország vezetésére.

Nagy veszélyben van az év lepkéje
A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

A Fidesz a veszélyekkel szemben megvédi az országot + videó
Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.
Külföldi híreink

Trump így reagált a Nobel-békedíjra
Az elnök elmagyarázta, hogy miért működik együtt a Maduro-rezsim továbbra is hivatalban lévő vezetőivel.

Orbán Viktor az Európai Unió legmeghatározóbb politikusa
A tudósító izgalmas jelenségről számolt be az uniós elnökségen.

A brit rendőrség erőszakos Izrael-ellenes tüntetőket menteget
A drukkereket kitiltották az Európa-liga meccsről.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Nem is annyira meglepő, melyik gyógyszer tarolja le a piacot 2026-ban
Az európai engedélyezés sokkal szigorúbb, mint az amerikai.

A libamájon is múlhatott a budapesti labdarúgó BL-döntő elnyerése
Rózsa Dóra a nemzetközi sportvilág legismertebb eseményein háttéremberként dolgozik. Tudását hasznosították olimpián, labdarúgó-világbajnokságon, most pedig a májusi budapesti Bajnokok Ligája döntőre készül, miközben sikeresen tevékenykedett a január 15-i Nemzeti Sport-gálán is.

Streaming vagy halál? Így változik meg gyökeresen a magyar film jövője
A Nemzeti Filmintézet öt évvel ezelőtt igencsak viharos időkben kezdte meg a működését, de a tavalyi év fontos eredményeket hozott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

