Meghosszabbított kar

Koránt sincs vége az amerikai–síita feszültségnek, ahogy azt jelezte a múlt hétvégén a bagdadi amerikai követség területére becsapódott három rakéta. Még ha Washington akarná is csapatai kivonását Irakból, ezt már csak azért sem tehetné meg, mert ezzel még inkább teret nyernének az országban az Irán-barát erők. Közben Irakban zajlik egy különös „forradalom”.

„Halál Amerikára és Izraelre!” feliratú plakátok Bagdadban Fotó: Murtadzsa Latif Forrás: MTI/EPA–Murtadzsa Latif

A totális háború rémképe, amely több elemzésben felmerült az Egyesült Államok és Irán között azt követően, hogy az amerikaiak január elején Bagdadban megölték Kászim Szolejmani iráni tábornokot, egyre kevésbé látszik valószínűnek. Még az amerikaiaknak is túl nagy falat Teherán, míg Iránt fűti a bosszúszomj, de mint láttuk, csak gyenge próbálkozásokra futja erejéből. Ez kétségtelenül felértékeli az Irán-ellenes amerikai gazdasági bojkott eredményeit, amelyen Trump elnök a közelmúltban még inkább szigorított, és ő sem a katonai összetűzéseket részesítette előnyben.

Azonban továbbra is fennáll az Irán által szervezett, számtalan közel-keleti szövetségese közül az egyik által végrehajtott kisebb katonai akciók, terrortámadások veszélye, amelyek az amerikai oldalon akár súlyos áldozatokat követelhetnek. Kászim Szolejmani az iráni rajongók szemében egy személyben volt James Bond, a 007-es ügynök és mesterkém, Erwin Rommel, a Wehr­macht tábornoka, amikor még győzelemről győzelemre vezette csapatait, népszerűségét pedig csak Lady Gaga rocksztáréhoz mérték. A teheráni tanoncainak most csak ki kell húzniuk a megfelelő fiókot, kivenni onnan a titkos terveket, és beindítani a műveletet, mint ahogyan az ő helyére kerülő helyettese utalt is erre. A legendás tábornok is valószínűleg épp ezért járt Bagdadban, hogy az amerikaiak zaklatásáért megveregesse helyi szövetségeseinek vállát, és hogy további akciókról egyeztessen velük.

Most bármilyen terrortámadás aranyat érhet, ugyanis Amerikában ez az esztendő választási év, minden – akár jelentéktelen – akcióval is borsot törhetnek az újraválasztásáért induló Trump elnök orra alá, mert neki óhatatlanul válaszolnia kell egy ilyen jellegű külpolitikai kihívásra. Ha a háttérből szervezők elég türelmesek, és kivárják a megfelelő pillanatot az akciókra, akár még a megálmodottnál is nagyobb kalamajkát kelthetnek Washingtonban. Irán egyértelmű szándéka, hogy valamilyen módon távozásra kényszerítse az amerikai csapatokat Irakból. Nem azonnal, Teherán türelmes, neki van ideje, akár évek múltán is jó lesz ennek gyümölcse. Az első lépés ehhez megtörtént: a Szolejmanit likvidáló januári támadás után a bagdadi parlament megszavazta azt a törvényt, amely felszólítja az amerikai csapatokat, hogy hagyják el Irak területét. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter egyértelmű választ adott: nem. A távozó iraki kormányfő, Ádel Abdel Mah­di is azt közölte, hogy az egészet nem is nagyon kell komolyan venni. Csupán arról lenne szó, hogy esetleg a két ország küldöttséget nevezne ki, amelyek megvitatnák a kérdést. „Ez most nem időszerű” – zárta le az el sem kezdődött vitát az amerikai diplomácia vezetője. Irak jelenleg mintegy 115 milliárd dollárral, amely összeg egy év múlva 128 milliárd lesz, tartozik az Egyesült Államoknak, úgyhogy nem igazán ugrálhat, mert kiprovokálva egy államcsődöt azonnal benyújtanák a számlát.

Jelenleg 5200 amerikai katona tartózkodik Irakban. Az utolsó iraki háborúban az amerikai állomány létszáma meghaladta a kétszázezer főt. Ehhez képest ez az erő valóban elhanyagolható. Ha nem Irakról lenne szó, az elnök akár ki is vonhatná ezeket a csapatokat, hiszen az egész térségben mintegy ötvenezer amerikai katona állomásozik. A közel-keleti parancsnokság Katarban van, jelentős amerikai támaszpont található Kuvaitban, Szaúd-Arábiában, az Egyesült Arab Emírségekben és Bahreinben. Trump decemberben adott utasítást további 4500 fővel való bővítésre. Az sem kizárt, hogy majd némileg csökkentik az Irakban állomásozó állományt, ezekből az öböl menti államokból megoldható feladataik ellátása, de szóba sem kerülhet végleges kivonásuk. Hiába reménykedett még négy éve megválasztásakor Donald Trump abban, hogy ő majd felszámolja az amerikai közel-keleti és közép-ázsiai katonai jelenlétet, gyorsan szembesülnie kellett a kiábrándító tényekkel. Nyilván a mostani kampányában majd erre helyezi a hangsúlyt, hogy a körülmények maradást kívántak.

Melyek ezek a tényezők? Egy amerikai kivonulással Irán szabad kezet kapna arra, hogy még erőteljesebben kifejtse hatását a szomszédos államra. Az iraki lakosság 60 százaléka síita, ugyanazt a vallást vallja, mint az Iszlám Köztársaság. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy 20 millió Irán-barát lenne köztük, de nagy részük az. A többség az amerikaiak jóvoltából a hatalmat is gyakorolja Irakban, Szaddám Huszein éveiben a szunnita kisebbség volt hatalmon. Volt egy véres háború 1980 és 1988 között a két állam közt. Irán fegyveres milíciával 2014-et követően segítséget nyújtott a szunnita Iszlám Állam, a terrorista képződmény ellen vívott harcában az iraki testvéreknek. Szolejmani tábornok személyesen jelen volt Irakban, irányította a csapatait, és az amerikaiak szemérmesen félrenéztek, hiszen az iráni gárdisták valóban tettek is a győzelemért.

„Halál Amerikára és Izraelre!” feliratú plakátok Bagdadban
Fotó: MTI/EPA–Murtadzsa Latif

Az iraki síitákból – akik szintén kivették a részüket az Iszlám Állam legyőzéséből – verbuválódott félkatonai szervezeteknek az Iszlám Állam veresége után be kellett volna épülniük a nemzeti hadseregbe. Ám ez azóta sem történt meg, mindenféle felsőbb ellenőrzés nélkül tevékenykednek az országban, ők a teheráni vezetés meghosszabbított karja. Az iraki kormány, amely az ellenzék szerint korrupt és tehetetlen, szemet huny afölött is, hogy létrejött a szárazföldi összeköttetés, amely Teheránból vezet – Irakon és Szírián át – egészen Libanonig, megvalósítva az iráni vezetés régi álmát. Ilyen körülmények közt bármikor ki lehet provokálni egy lázadást, mint ahogy jelenleg is hasonló folyik, hogy a háromosztatú – szunnita, síita, kurd – államból a síita kiváljon, és rendkívül szoros kapcsolatokat kezdjen ápolni a nagy teheráni testvérrel. Hogy az ezt célzó folyamatokat legalább a helyszínről felügyeljék, ezért van szükség az amerikai csapatok jelenlétére, a bázisaik, repülőtereik biztosítására.

Az évek folyamán az amerikaiak által kiképzett több mint kétszázezer iraki katona nem lenne képes ellenállni a harcedzett síita milíciáknak sem. Moktada al-Szádr síita hitszónok, aki rendkívül népszerű hittársai körében, és akinek jelentős befolyása van a többségre, sajátos „forradalmat” folytat a fennálló hatalommal szemben. Azt már elérte, hogy a kormányfő lemondott, és ideglenes megbízással folytatja munkáját. A megmozdulások október óta tartanak, a tüntetésekkel szemben a kormány keményen fellép, az áldozatok száma közelít az ötszázhoz. A múlt heti pénteki „milliós” tüntetést az amerikai csapatok távozásának követelése uralta.

Az iraki politikai életben régi motorosnak számító Moktada al-Szádr különleges játékot játszik. Egyes hírek szerint még tavaly október közepén találkozott az iráni Kumban a Népi Mozgósítási Front nevű iraki milícia vezetésével. Ezen a megbeszélésen megállapodtak arról, hogy milyen eszközökkel fognak fellépni az amerikai csapatok kivonásáért. A jelen levő különböző szervezetek zöme csatlakozott a „nemzetközi ellenálláshoz”. Az utóbbi időben következett be a hitszónok egyértelmű váltása az Iránt támogató politikában – jegyzik meg megfigyelők, akik szerint 2017-ben még „eredményes tárgyalásokat” folytatott Irán legádázabb térségbeli ellenségével, a szunnita Szaúd-Arábiával. Most máshonnan fúj a szél.

Hogy a közeljövőben miért nem fog megvalósulni az Irakból és a Közel-Keletről történő amerikai kivonulás, arra az is magyarázat, hogy ezzel az Egyesült Államok két stratégiai szövetségese, Szaúd-Arábia és Izrael elvesztené legnagyobb támogatóját az iráni terjeszkedéssel szemben. Sőt még két kisebb falat, az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein is magára maradna. Donald Trump erre bátran hivatkozhat kampányában. Bármennyire költséges és kockázatos az amerikai katonai jelenlét a Közel-Keleten, nincs más választás: maradni kell.