
Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter nem tudott Bassár el-Aszad szíriai elnök múlt heti teheráni látogatásáról, ezért nyújtotta be lemondását – jelentette az ISNA iráni hírügynökség kedden.
Nem fogadta el Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter lemondását Haszán Róháni iráni államfő – közölte az iráni elnöki hivatal kedden.
Tengeralattjáróról kilőtt robotrepülőgépet tesztelt sikeresen Irán egy haditengerészeti gyakorlat során a Hormuzi-szorosban vasárnap – jelentette az iráni állami média.
Pakisztáni volt az elkövetője annak a múlt heti öngyilkos merényletnek, amelyben meghalt az iráni Forradalmi Gárda 27 tagja – jelentette a Tasnim iráni hírügynökség kedden, az elit katonai erő egyik magas rangú tisztjére hivatkozva.
Iránban őrizetbe vettek három embert a Forradalmi Gárda ellen február 13-án elkövetett merénylettel összefüggésben – derült ki a katonai testület hétfői közleményből. Az öngyilkos támadásban a Forradalmi Gárda 27 tagja halt meg.
Irán több országot is vádol a Forradalmi Gárda tagjai elleni szerdai merényletet elkövető szunnita dzsihadista csoport támogatásával. Az öngyilkos támadásban az elitalakulat 27 tagja halt meg.
Az iráni atomalku felmondására és az iszlám köztársasággal szemben életbe léptetett amerikai szankciók támogatására szólította fel az Egyesült Államok európai szövetségeseit Mike Pence amerikai alelnök a Közel-Keletről szóló varsói nemzetközi konferencián
Irán javára való kémkedés gyanúja miatt vádat emeltek Monica Elfriede Witt volt amerikai katonai elhárító ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az elmúlt időszakban számos Heves vármegyei munkavállalót érintettek ilyen típusú nehézségek.
Gary Anderson a szabályok értelmében büntetésre számíthat, pedig tanítani valóan cselekedett.
A képviselő szerint a kutyapárti politikusnak felelősséget kell vállalnia azért, hogy örömködött Charlie Kirk halálán.
A férfira súlyos büntetés várhat.
Egy utas megsérült.
Provokáció vagy mozgósítás?
Tisztességtelen kereskedelem, megtévesztő állítások.
Egy utas megsérült.
Provokáció vagy mozgósítás?
Tisztességtelen kereskedelem, megtévesztő állítások.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.