Még nagyobb fenyegetést jelenthetnek a tálibok ellenségei
Életre kelt az Iszlám Állam csoportja, amely még a tálibokat is mérsékeltnek tartja.
Életre kelt az Iszlám Állam csoportja, amely még a tálibokat is mérsékeltnek tartja.

A nyugati erők augusztus 31-ig be akarják fejezni a kabuli repülőtérről történő evakuálást.

Néhány napja az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója is arról beszélt: a terrorfenyegetés valós.

Hét évvel ezelőtt mészárolta le az Iszlám Állam az egyik iraki kisebbség több ezer tagját.

Hamis bizonyítékokkal vonultak be az amerikaiak 2003-ban. Tovább harcolnak az Iszlám Állam ellen.

Lényegesen több támadást hajtottak végre tavaly, a legnagyobb kihívást a Száhel-övezet jelenti.

Shada Islam szerint Magyarországnak „várószobába” kellene mennie, és addig ott maradnia, „amíg észhez nem tér”.

Jelen állapotában az Európai Unió lázas beteg. Folyamatosan gyengül, veszíti el az erejét.

Elismeri, hogy csevegett a világhálón iszlamistákkal, de tagadja a bűncselekmény elkövetését.

A terrorszervezet továbbra is növekszik és hajt végre merényleteket, migrációs hullámokat elindítva.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt az év első telitalálata.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Visszalép az Egyesült Államok a katonai beavatkozástól?

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.

Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.

A Fradi válogatott kapusa több mint egy év után tért vissza.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.