Újabb pokolgépes merénylet történt egy szíriai szentélynél
Két napon belül ez a második terrortámadás a szentély előtt.
Két napon belül ez a második terrortámadás a szentély előtt.

Vérfürdőt rendezett az afrikai országban az Iszlám Állam terrorszervezet helyi ága.

Hatalmas, több ezer ember befogadására alkalmas mecsetet építenek a nyugat-franciaországi tartomány székhelyén, a beruházáshoz a szocialista városvezetés biztosította a telket.

A Muszlim Testvériség iszlamista szervezethez köthető FEMYSO százfős delegációt küldött egy uniós rendezvényre.

2022-ben Berlinben fiúk esetében a Mohamed név volt messze a legnépszerűbb. Nem először egyébként, így megy ez már öt éve, és nincs másként Brémában és Hessenben sem.

A svéd baloldali média több muszlim és kevesebb keresztény ünnepet szorgalmaz.

„Marseille a muszlimok nélkül nem lenne Marseille” – mondta a város baloldali polgármestere a település második mecsetének felavatásán.

Az Iszlám Köztársaság nemrég kezdte el térfigyelő kamerákkal ellenőrizni a nők fejkendőviselését.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a nők iskolázatlansága magával hozza a velük szembeni erőszak és a korai házasságok kockázatát.

Ma a muszlim hasba szúrja a tízéves kislányt, s közben istenének nevét üvölti.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.