Bennett gratulált Bidennek a terrorszervezet vezetőjének megöléséhez
Az izraeli miniszterelnök szerint az amerikai katonai erők tetteinek köszönhetően biztonságosabb lett a világ.
Az izraeli miniszterelnök szerint az amerikai katonai erők tetteinek köszönhetően biztonságosabb lett a világ.

A világszerte népszerű izraeli Fauda című sorozat palesztin változatát készítik el.

A koronavírus-járvány megjelenése óta most először tartanak nyilván több mint 1200 súlyos esetet.

Izraelben baloldali csoportok megpróbálják a szoftver alkalmazásának jogszerűségét megkérdőjelezni.

Izraelben újra fellángolt a vita arról, hogy felhasználhassák az elesettek hímivarsejtjét.

Egeresi Zoltán szakértő szerint Ankara szeretne ismét párbeszédre törekvő államként megjelenni a nemzetközi színtéren.

A Bundestagban emlékülést tartottak a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján.

Az egyik legnagyobb napilapnak is feltűnt Márki-Zay Péter összeborulása a Jobbikkal.

Yacov Hadas-Handelsmant a hagyományos és az új antiszemitizmusról is kérdeztük.

A fertőzési ráta már csökkenni kezdett, valószínűleg a negyedik oltás hatására.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter energiacégektől érkező emberei azoknak dolgoznak, akiktől eddig a pénzt kapták – közölte Menczer Tamás.

Új polgármesterek és képviselők lépnek hivatalba.

Érkeznek a megemelt juttatások, kedvezmények.

A NAV szégyenlistájára is felkerült Csatári Ernő, amiért nem bejelentve foglalkoztatta a dolgozóit.

Tragikus részletek derültek ki a magyar férfi haláláról.

A túlzott hatalomkoncentráció és a kollektív döntéshozatal mellőzése gyengíti az Európai Uniót.

Több civil is megsérült.

Újabb botrányos epizóddal gazdagította hírhedt életművét Gigi Becali, a Steaua tulajdonosa.

A csapat rendkívül aktív a téli átigazolási időszak utolsó óráiban.

A banki ajánlatok összehasonlítása elengedhetetlen ahhoz, hogy a legtöbbet hozzuk ki a fix 3 százalékos hitelből.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.