Okostelefonos applikáció segít a dohányzásról való leszokásban
Egy japán egyetem és egy orvostudományi vállalkozás kutatói okostelefonos applikációt dolgoztak ki, amely hatékonyan segíti használóját a dohányzásról való leszokásban.
Egy japán egyetem és egy orvostudományi vállalkozás kutatói okostelefonos applikációt dolgoztak ki, amely hatékonyan segíti használóját a dohányzásról való leszokásban.

Japánnak sikerült új szintre emelnie kapcsolatát az Egyesült Államokkal, aminek fontos állomása volt Trump kedden befejezett, négynapos látogatása a kelet-ázsiai országban.

Megerősítik a rendőri járőrözést az iskolák környékén és azokon a helyeken, ahol gyerekek nagyobb számban gyűlnek össze, illetve az iskolához vezető útvonalakon – ilyen utasítást adott ki szerdán Abe Sindzó japán miniszterelnök a kormány rendkívüli ülését
Japánban a nagy hőség miatt egy hét alatt négyen meghaltak, kétezren kórházba kerültek – közölte kedden a katasztrófavédelem és a mentők feladatait is ellátó tűzoltóság.
A legtöbb áldozat egy katolikus magániskola 6-7 éves diáklányai közül került ki. A gyerekek az iskolabuszra készültek felszállni, amikor rájuk vetette magát a késelő.
Több mint 200 zacskó kokaint találtak egy japán férfi gyomrában és beleiben, miután a férfi a múlt héten meghalt egy Mexikóból Japánba tartó repülőgépen – közölték hétfőn a mexikói hatóságok.
Bár a látványos programokkal tarkított vizit aligha hoz megoldást a két ország közötti nézeteltérésekben, a Kínát bekerítő amerikai diplomáciának fontos állomása lehet.

Japán 105 darab új F-35-ös vadászbombázót fog vásárolni az Egyesült Államoktól – jelentette be hétfőn Donald Trump amerikai elnök Tokióban, az Abe Sindzó japán kormányfővel tartott tárgyalásai után.
A négynapos japán látogatáson tartózkodó Donald Trump amerikai elnök közölte hétfőn Abe Sindzó kormányfővel, hogy az Egyesült Államok hasznosítani szeretné Japán jó viszonyát Iránnal arra, hogy párbeszédet folytathasson Teheránnal.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Aki magyarul beszél, magyarul érez és a magyar önazonosságát fontosnak tartja, az a magyar nemzet része.

A magyar emberek könnyebben tudnak nekivágni a télnek.

A Tisza Párt ezt igazán nem kenheti másra.

Magyar Péter viccesnek bizonyult. Sokat kellett rá várni, de megérte.

A nemzetközi politika az komoly dolog, ott a nagyfiúk vannak a színpadon.

A gyanú szerint Mindics egy állami energetikai korrupciós hálózatban vett részt, és mielőtt a hatóságok lecsaptak volna, elmenekült az országból.

Korrupciós botrány az ukrán atomenergetikában: magas rangú politikusok és üzletemberek a célkeresztben.

Liverpoolban úgy érzik, igazságtalan döntés született a Manchester City elleni rangadón.

A balti állam második legnagyobb pártja sok mindenben a magyar kormányhoz hasonlóan gondolkodik.

Vészhelyzet a Real Madridnál: Xabi Alonso az öltöző bizalmát is elveszíthette.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.