
- Magyar Nemzet
- japán
japán

Rekordáron adtak el egy sárgadinnyét Japánban
Soha nem látott áron, kereken ötmillió jenért (13,3 millió forint) adtak el egy pár prémium minőségű sárgadinnyét pénteken, a szezon első aukcióján Japánban, Hokkaido szigetén.
Keleti névsorrenddel nyit a Reiva-korszak
A jövőben a keleti névsorrend szerint használhatja a japán neveket a nemzetközi média, miután az ország vezetése a helyi tradíciók figyelembevételére szólította fel a sajtót.

Orvostudományi, oktatási és sportügyi megállapodásokat kötött Kásler Miklós tokiói látogatásán
A miniszter tárgyalt a japán egészségügyi, munkaügyi, és szociális, valamint az oktatási, kulturális, sport-, tudományos és technológiai minisztérium tárcavezetőivel.
Az Egyesült Államok jóváhagyta az újabb fegyvereladásokat Dél-Koreának és Japánnak
Az Egyesült Államok légelhárító rakétarendszerek eladását hagyta jóvá Dél-Koreának és Japánnak pénteken – jelentette be az amerikai külügyminisztérium.
Az iráni külügyminiszter az atomalku védelmére kérte Japánt
Az atomalku védelmére kérte az iráni külügyminiszter az Egyesült Államok szövetségeseit, köztük Japánt csütörtökön Tokióban.
Magyar Levente: Több száz milliárd forintos beruházásokat terveznek japán cégek Magyarországon
Több vállalatról van szó, amelyek az autóiparban és a megújulóenergia-iparban működnek, a tárgyalásokat hivatalosan is megindították arról, hogy milyen céllal és feltételekkel jönnének Magyarországra.
Teknőspáncélos jövendöléssel készítettek elő egy ritka császári ceremóniát Japánban
Teknőspáncélokat használó ősi jóslási móddal készítették elő hétfőn azt a különleges császári ceremóniát, amelyet az új japán uralkodó, Naruhito fog végrehajtani októberi hivatalos trónra lépését követően.
Aranyút
„A gésa művészt jelent. Olyanok vagyunk, mint az operaénekesek vagy a balett-táncosok, azzal a különbséggel, hogy mi egész életünkben művelhetjük a mesterségünket”.

Az amerikai és a kínai elnök várhatóan júniusban találkozik Japánban
Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök várhatóan június végén, a G20-as csoport Japánban tartandó csúcstalálkozóján találkozik egymással – mondta Larry Kudlow, az amerikai elnök gazdasági főtanácsadója vasárnap a Fox televíziónak adott interj
Fontos híreink
Orbán Viktor washingtoni sikere világszerte visszhangot keltett

Orbán Balázs: A miniszterelnök ellenfelei is kénytelenek elismerni az elért sikert

Fico: Európa megbolondult, mi megvédjük a saját értékeinket + videó

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Az országnak van határa, de a nemzetnek nincs
Aki magyarul beszél, magyarul érez és a magyar önazonosságát fontosnak tartja, az a magyar nemzet része.

Orbán Viktor és Donald Trump szövetségének köszönhetően nem emelkedik radikálisan a rezsi költsége
A magyar emberek könnyebben tudnak nekivágni a télnek.

Még az uniós szabályok szerint is Magyar Péterék hibája az adatszivárgás
A Tisza Párt ezt igazán nem kenheti másra.

Magyar Péter megnevettette Menczer Tamást
Magyar Péter viccesnek bizonyult. Sokat kellett rá várni, de megérte.
Külföldi híreink

Szijjártó Péter: Orbán Viktor a brüsszeli ellenszéllel szemben is meg tudta védeni a magyar emberek érdekeit
A nemzetközi politika az komoly dolog, ott a nagyfiúk vannak a színpadon.

Zelenszkij pénzemberénél razziáztak az ukrán hatóságok – elmenekült a korrupciós botrány kulcsszereplője
A gyanú szerint Mindics egy állami energetikai korrupciós hálózatban vett részt, és mielőtt a hatóságok lecsaptak volna, elmenekült az országból.

A visszaosztás megszokott az ukrán energetikai szektorban
Korrupciós botrány az ukrán atomenergetikában: magas rangú politikusok és üzletemberek a célkeresztben.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Szoboszlaiék csapata nem bír belenyugodni a súlyos manchesteri vereségbe
Liverpoolban úgy érzik, igazságtalan döntés született a Manchester City elleni rangadón.

Szijjártó Péter Litvániában tárgyalt
A balti állam második legnagyobb pártja sok mindenben a magyar kormányhoz hasonlóan gondolkodik.

Hatalmas balhé a Real Madridnál: fellázadtak a játékosok Xabi Alonso ellen
Vészhelyzet a Real Madridnál: Xabi Alonso az öltöző bizalmát is elveszíthette.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

