– A vádlott azért követte el a bűnöket, hogy valóra váltsa fantáziáit. Bővítette és militarizálta a szektáját, hogy királyként uralkodhasson az üdvözülés nevében. Ez a cél a tizenhárom vádpont ismeretében annyira alávaló és primitív, hogy a legsúlyosabb választ követeli – e szavakkal ítélte kötél általi halálra a japán szekta, az Aum Sinrikjó vezérét a bíróság 2004-ben.
Macumoto Csizuo (szektabeli nevén: Aszahara Sókó) ellen a tokiói szaringáztámadás után indult eljárás. 1995 márciusában a japán főváros metróhálózatának legforgalmasabb szakaszain csaptak le a vallási szélsőségesek, abban a hitben, hogy áldozataik a mennybe mennek. Az Aum Sinrikjó dogmái szerint ugyanis minden hitetlen a pokolba kerül, kivéve azokat, akiket a szekta tagjai maguk gyilkolnak meg. A támadással azt a pusztulást segítették volna elő a fanatikusok, ami a mostani, bűnös világból egy új, a szektatagok által megteremtett korba vezet át.

Fotó: REUTERS/Kim Kyung-Hoon
Bár vezérük, Macumoto kezéhez nem ragadt vér, a 13 áldozatot követelő tokiói merénylet, valamint tizenöt ember életét követő egyéb gyilkosságok felbujtójaként felelnie kellett tetteiért. A bíróság nem kegyelmezett, a szektavezér 11 társával együtt került siralomházba, végül tavaly július 6-án végrehajtották rajta az ítéletet. Egy évvel a kivégzés után azonban még mindig az állam őrzi a szektavezér hamvait. Macumoto az ítélet végrehajtása előtt rendelkezett arról, hogy hamvait negyedszülött lányára bízza. Ezt a lány elfogadta, azonban csak azzal a feltétellel vállalta a temetést, ha a maradványok sosem kerülnek a gyilkos szekta, az Aum Sinrikjó kezeibe.
Macumoto beteges hitelvei ugyanis a mai napig léteznek, az Alfa nevet viselő közösségük pedig mártírként tekint kivégzett vezetőjére. A szervezetnek Macumoto családjához is van kapcsolata, az örökösök között pedig nincs egyetértés a hamvak elhelyezésében. A szektavezér által megnevezett lánya ugyanis korábban minden kapcsolatot megszakított családjával és a szervezettel is, és nem akarja, hogy egy sírhely kultikus szerepet kapjon az Alfa ideológiájában. Jogot tart ugyanakkor a hamvakra a család többsége, így az özvegy is, akiknek – japán sajtóhírek szerint – kötődése van a szektához. A hagyatéki per végéig Macumoto hamvai, valamint letartóztatásakor viselt ruhái és személyes tárgyai állami zár alatt maradnak. Csak az ítélethirdetés után dől majd el, hogy a szekta relikviáiként tisztelheti-e majd azokat.