Terepjáróval hajtott át egy rendőr végtagján – megvan a részeges, drogos ámokfutó elleni ítélet
A férfi ámokfutása nem tartott sokáig, de életveszélyes helyzetet teremtett.
A férfi ámokfutása nem tartott sokáig, de életveszélyes helyzetet teremtett.

Érdekes dolgok történtek.

A menekülő sofőr sem a KRESZ-t, sem a közlekedőket nem vette figyelembe.

Lezárult a nyomozás.

Az újabb baleset után akár letöltendőt is kaphat.

Csak most bukott le a hamis okirattal.

Még egy trükköt is bevetett a menekülő sofőr az autós üldözést követően – nem vált be.

Köztük részegek, drogosok, taxisok, gyorshajtók is.

Tizenhatan még olcsóbban megússzák, hatan azonban bűncselekmény szintjére itták magukat.

Beismerte a fának hajtó férfi, hogy ivott vezetés előtt, mást nem is tehetett volna, a vére tele volt alkohollal.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.

A függetlenség elvesztésébe került a barátsági szerződés megsértése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.