Biztonsági háló védi a gazdaságot
Botrányosan semmilyennek nevezte az ellenzék a kormány válságkezelését. Most bemutatjuk, hogy milyen gazdaságvédelmi döntések hatályosak jelenleg is.
Botrányosan semmilyennek nevezte az ellenzék a kormány válságkezelését. Most bemutatjuk, hogy milyen gazdaságvédelmi döntések hatályosak jelenleg is.
Balog Zoltán, Erdő Péter, Köves Slomó és Vizi E. Szilveszter ültek egy asztalhoz a Kossuth rádióban.
Az országban ma már minden harmadik ember legalább egy védőoltást megkapott.
A legfrissebb adtok szerint egy nap alatt 4604 új koronavírus fertőzöttet regisztráltak az országban, és 217 beteg hunyt el.
A munkáltató idővel kénytelen lesz különbséget tenni az oltottak és oltatlanok között, de nem ez a cél.
Az alaptörvényben előírtaknak megfelelően az államadósság GDP-arányos mértéke idén a 2020. év végi 80,4 százalékról 79,9 százalékra mérséklődhet.
A cél az, hogy miként a járvány kitörése előtt, úgy annak legyőzése után is a V4-ek közössége legyen Európa gazdasági motorja.
Érezhető a járvány harmadik hullámának tetőzése, de még most is sokan fertőződnek meg. A koronavírus elleni oltást eddig 3 millió 90 ezren kapták meg.
Az Európai Gyógyszerügynökség szerint az előnyök felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait.
Az USR-PLUS hozzájárulása nélkül váltotta le az egészségügyi minisztert Florin Cîțu.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A brüsszeli elit nem szuverén – jelentette ki a politológus a Harcosok órája mai adásában.
A háború helyett az összefogás és az egyetértés fontosságát hangsúlyozta a miniszterelnök, és arra buzdította a magyarokat, hogy csatlakozzanak a Békemenethez.
Piti politikai haszonszerzésért cserébe a gyurcsányi retorikához nyúlt Magyar Péter.
A megemlékezések miatt nagyszabású lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni.
Szuverenitásukat és szabadságukat semmilyen áron nem áldozzák fel – jelentette ki a tárcavezető.
A tárcavezető az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából szervezett nagykövetségi fogadáson beszélt erről, Washingtonban.
Az ukrán elnök már előkészítette tervét.
A Magyar Péter-imádót padlóra küldte már a budapesti békecsúcs puszta híre.
A Liverpool a magyar középpályást választotta meg a meccs emberének, nem véletlenül.
Hiába az Eintracht Frankfurt elleni győzelem a BL-ben, az egyiptomi sztár önzősége komoly feszültséget szül.
Andy Robertson egy gólpasszal vette ki a részét a Liverpool frankfurti 5-1-es győzelméből.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.