Ne éljünk vissza a szabadsággal

Az egészségügyi helyzet javulásához, a halálozás csökkenéséhez mi is kellünk. Nincs kormány, nincs orvos, aki helyettünk le tudná sétálni a napi fél- vagy egy órát.

SÉTÁLÓ IDŐS PÁR Forrás: PIXABAY

Ha valaki meghal, az orvos az elváltozásokat oksági sorba szokta rendezni, és általában eljut az alapbetegségtől a szövődményeken át a halálokig. Ha van lényeges, a beteg állapotát érdemben befolyásoló egyéb elváltozás, azt kísérőbetegségként tünteti fel, mint a halálhoz vezető folyamatot súlyosbító tényezőt.

Az esetek többségében mindez nem okoz problémát, de például szinte lehetetlen dönteni, hogy a Covid-fertőzés mikor alap- és mikor csak kísérőbetegség. A járvány miatt ez a dilemma még a napi sajtóban is megjelent, ami önmagában nem lenne baj. Az viszont felettébb visszatetsző, hogy a járvány halálozási adataiból hozzá nem értő Facebook-nyilatkozók vagy akár hivatásos újságírók politikai következtetéseket próbálnak levonni, a maguk igazát bizonygatni. A csatazajban pedig nem figyelünk a lényeges dolgokra.

Ebben az írásban két témakörrel foglalkozom. Mennyire hatékonyak az oltások, azaz van-e értékelhető eltérés az egyes oltóanyagok között? Végül is mekkora a járvány okozta halálozás, és mi az oka, hogy nálunk ez kiugróan magas?

Az elmúlt napokban jelent meg egy összehasonlító táblázat az egyes oltóanyagok második (emlékeztető) beadása utáni megbetegedésekről. Az erről szóló írások többsége azzal kezdett, hogy az adatokból jól látható, hogy minden Magyarországon használt vakcina hatékony és erős védelmet nyújt a fertőzés ellen. Ez, és csak ez a lényeg. A táblázatosan közölt adatok ezt meggyőzően alátámasztják.

Minden további kijelentés megalapozatlan. Az öt, nálunk engedélyezett oltóanyag utáni megbetegedések számát ugyanis egymással egybevetni nem lehet. Nem tudjuk, hogy milyen idősek a beoltottak, és azt sem, hogy a megbetegedések és halálozások a második oltás után mennyi idővel következtek be. Milyen volt az oltottak egészségi állapota? A közölt táblázat persze így sem értéktelen. Kiderül, hogy százezer beoltottból húsz ember halt meg. Ismert, hogy az összlakosság köré­ben eddig százezer emberből már jóval többet: 278 áldozatot szedett a járvány. E látványos eltérés tudatában ép ésszel nem mondhatja senki, hogy az oltás hatástalan. Az egyes oltóanyagok közötti eltérések értékelésére azonban a közölt adatok alkalmatlanok, ahogy erre Karikó Katalin is rámutatott.

Nem szabad túlterjeszkedni egy adatsor érvényességén. Igaz, kell némi statisztikai, valószínűség-számítási ismeret ahhoz, hogy elfogadjuk, 32 nem mindig több, mint 16. A számok okozta amatőr lelkesedés és elemezgetés elfedett egy nagyon fontos tényt, amit ugyan mindenki tud, de kevesen vesznek figyelembe: két sikeres védőoltás sem ad százszázalékos védelmet a megfertőződéssel szemben. Oltási igazolvány ide vagy oda, a sokak által várt, „normális életünket” csak akkor kapjuk vissza, ha a lakosság jelentős többsége védett lesz. Nem értelmetlen tehát azt kérni, hogy a már kétszer beoltottak is tartsák meg a járványügyi rendelkezéseket, az oltatlanok pedig kérjék az oltást: saját magukért és mindannyiunkért.

Hetek óta foglalkoztat, hogy miért áll Magyarország az egymillió lakosra vetített Covid-halálozás élén. Persze itt is körtét hasonlítunk almával: nem azonos fogalmakat és módszereket használnak az egyes országok. Mivel arányaiban nagy a járvány okozta halálozás, ezért a kérdésről fű-fa-virág szakmai­nak álcázott, de politikai érdekvezérelt kijelentéseket tesznek. Az értékelés elhamarkodott. Szögezzük le: a járványnak még nincs vége. Nemzetközi összehasonlításokat érdemben majd csak utólag tehetünk.

Ugyancsak torzító tényező, hogy az egyes országokban nem azonos a betegség megkapásának kockázata. Az összehasonlítás tehát nem mond semmit az egészségügyi szolgálat és a kormány teljesítményéről. Gondoljunk például a népsűrűség szerepére vagy a lakosság egészségi állapotára. Ezért most a járvány okozta pusztítást minden egyes országban csak saját magához képest lehet értékelni.

A fertőzés megkapására és súlyosságára a hajlamosító tényezők mindegyike sajnos kiugróan magas értékkel van jelen nálunk. Az elhízás például az Európai Unióban nálunk a leggyakoribb (2016-ban 30, míg Ausztriában 14,7 százalék). A kövérség mellett a hajlamosító tényezők sorában a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegségek állnak az élen. Csupa olyan elváltozás, ami nálunk jó fél évszázada népbetegségnek számít.

A járvány egyik pozitív hozadéka lehetne, ha az írott és elektronikus sajtóban és a közösségi médiában is folyamatosan tudatosítanánk, hogy egészségtudatos táplálkozással, az étel-ital fogyasztást illetően mértéktartással, a rendszeres napi mozgással és a dohányzásmentességgel sokat javíthatunk életkilátásainkon. Mert nálunk sajnos járvány nélkül is nagyobb a halálozás, mint sok más nemzetnél. A keringési rendszer betegségeinek halálozása például kétszerese az uniós átlagnak. A kiugró Covid-halálozásban ennek meghatározó szerepe van.

Az egészségügyi helyzet javulásához, a halálozás csökkenéséhez mi is kellünk. Nincs kormány, nincs miniszter, nincs háziorvos, aki helyettünk le tudná sétálni a napi fél- vagy egy órát.

Végül megemlítem, az első hullám alatt a sikeres védekezésnek fontos eleme volt, hogy a lakosság megtartotta a járványügyi előírásokat. Valljuk be: féltünk.

Az ősszel ez a félelem csökkent, s vele a fegyelem lazult. Az „eredmény” látható. Most a védettnek tekinthető emberek számának gyors növekedése lehetővé teszi, hogy fokozatosan enyhüljenek a szigorú előírások. Éljünk a megnövekedő szabadsággal, de ne éljünk vissza vele, hiszen láttuk, százezer beoltottból húsz még meghalhat a járványban. Maradj talpon! – hallottuk az ismert televíziós vetélkedőben a felszólítást. Maradj élve! – kiáltsuk most egymásnak és persze magunknak is.

A szerző volt népjóléti miniszter

(Borítókép forrása: Pixabay)