Elhalasztják Orbán Viktor évértékelőjét
Az esemény közösségi jellege miatt halasztják el a rendezvényt a pandémia utáni időszakra.
Az esemény közösségi jellege miatt halasztják el a rendezvényt a pandémia utáni időszakra.

A kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcina jövő heti érkezéséről, valamint a koronavírus elleni védettséget igazoló okmányok jövőbeni bevezetéséről adtak hírt a nemzetközi sajtóban.

A bértámogatási program több mint 100 ezer ember munkahelyét védi, a hitelmoratóriumot már 1,5 millió család vette igénybe.

A tiszti főorvos úgy véli, hogy túl korai a korlátozások enyhítésén gondolkodni, mert ez nagy veszélyeket hordoz.

A hazai fogyasztóvédelem eredményesen küzd a járványhelyzetben nyerészkedőkkel szemben.

Az első foglalkozáson mindenkiről méretet vettek, s ez alapján a vár szabó- és varrónője elkészíti a leendő udvarhölgyek és apródok korhű ruháit.

Belgiumban a mesterszakácsok tiltakoznak, Lengyelországban beperelnék az államot.

A kiválasztott produkciókra februártól lehet szavazni, a zártkörű díjátadó február 25-én lesz Budapesten.

Ősszel pótolták az elmaradt előadásokat, most újakkal készülnek. A Legyetek jók, ha tudtok! februárban kerülhet a nézők elé.

A Pfizer a következő hetekben 18 százalékkal kevesebb adag vakcinát fog szállítani Európába.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Brüsszel a magyarok pénzét vinné Ukrajnába.

Putyinnak miért nincs egy Delta Force-egysége? Mert akkor Zelenszkijt már régen elfelejthettük volna, és senki sem hal meg háborúban.

Két üzletet zártak be az új drogfelszámolási szabályok alapján.

A Fővárosi Törvényszék megállapította: Magyar Péter nem mondott igazat fideszes politikusok vagyonáról, anyagi helyzetéről, szokásairól.

Manfred Weberék „gyorsan behívták a Tiszát, hogy biztosítsák befolyásukat Budapesten” – fogalmaz cikkében a Politico.

A helyi lakosság próbál túlélni.

Az újabb korrupciós botrány komoly belső hatalmi játszmákra utal a szakértő szerint.

Kudarcokkal tarkított két világverseny után Spanyolország alaposan megfiatalított csapattal vágott neki a kézilabda Eb-nek.

Egy érdekes mítosz, amely mégsem pusztán csak fantázia.

A katalán klub német edzője megtalálta a csapatban a helyét, így nem igazolt el, hanem 2028-ig meghosszabbította a szerződését.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.