Megvan, kik építették vissza a meggyalázott keresztet Nagykovácsiban
Az is kiderült, hogy ki volt az építők megbízója.
Az is kiderült, hogy ki volt az építők megbízója.

Kijev tekintélyét, az ukrán zászlót már másodszor szedte szét a szél ezen a héten.

A rendőrség nyomoz. Egy ilyen tett közösség tagjai elleni erőszakként is értékelhető, gyűlölet-bűncselekménynek tekinthető.

A Kéktúrának is részét képező, ötszázötven méter magas csúcsra évekkel ezelőtt felállított kereszt felgyújtása komoly indulatokat váltott ki a falu lakóiból.

Az Európai Unió Bírósága szerint a látható vallási jelkép viseletét megtilthatja a munkáltató.

A székely kapu galambdúca eredendően a lelkek kapuja volt – mondta Kádár Ferenc. Csak hobbija a fafaragás, de a budakeszi arborétum bejáratát is ő készítette.

Az új zászlót a november 3-i referendumon fogadták el, és a törvényhozás 2021. január 6-án hagyta jóvá.

A zászlók olyan emlékek, amelyek a déli tagállamok történelmi és kulturális örökségének részei.

Az ifjú pár és a nagy madár.

A Magyar Szolidaritás Mozgalom nem kért engedélyt a lengyel Solidarnosctól az általuk használt jelkép átvételére.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kiderült, miért az eddigi legnagyobb békepárti rendezvényen szólal fel a volt köztársasági elnök.

A rendőrség nyomoz.

A Tisza Pártot és Magyar Pétert segítő jogászok között figyelemreméltó személyi összefüggés látszik kirajzolódni.

Magyar Péterék eladósítanák az országot – figyelmeztetett a politikus.

Újabb stratégiai partnerségi megállapodás született.

A tanárok szerint a kampány hamisan kelti azt a benyomást, mintha az iskolában jogszerű lenne a „sztrájk”.

Mindenki láthatta a felvételeket.

Hungary calls for less ideology and more common sense.

A forint árfolyamjavulása jótékonyan hat a bizalomra.

Fotókon a mentés.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.