A székely kapuk rejtett üzenete a régmúltból

Kádár Ferenccel a Budakeszi Galambos Gáspár Erdészeti Arborétum nemrég felállított, mívesen faragott székely kapuja előtt találkoztunk. Mint később kiderült, azért, mert ő maga készítette az erdészet felkérésére, holott a művészeti ágak közül a fafaragást csak hobbiként műveli, valójában operaénekes és keramikus. Az arborétum kapuját szemügyre véve azonban senki meg nem mondaná, hogy nem hivatásos mester keze munkája, hisz Kádár Ferenc amellett, hogy tökéletesen farag, az ősi szimbólumokkal is tisztában van.

Kádár Ferenc . 20210308 Budakeszi-Páty Fotó Bach Máté Magyar Nemzet Fotó: BACHPEKARYMATE

Amikor Kádár Ferenc elkezd mesélni a motívumok jelentéséről, valamint a kapuk történetéről, magam is megdöbbenek, hiszen olyan titkokat tudok meg, amelyekről még soha nem hallottam, pedig sokat forgolódom székely körökben, és a magyar népművészet is mindig nagyon érdekelt.

A művész már első látásra rokonszenvet keltett bennem, ahogy széles karimájú kalapjában, jó kiállással várt a feje fölé magasodó székely kapu előtt. A szimpátiát csak fokozta, amikor megszólalt kellemes, mély basszusbariton hangján, amely ritka az európai operaénekesek körében.

Marosvásárhelyen született, s már a kezdetektől a művészetek felé orientálódott, mondhatni családi örökségként kapta a képzőművészet és a komolyzene szeretetét, valamint a tehetséget mindkettőhöz, ugyanis már édesapja is operaénekes, a temesvári operaház igazgatója volt, meg képzőművész is, akit a budapesti képzőművészeti egyetem elvégzésében csak a katonai behívó akadályozott meg.

Bár a fafaragás csak a hobbija, az arborétum bejáratán kívül országszerte több műve látható Fotó: Bach Máté

Kádár Ferenc sokáig a Székely Népi Együttes tagja volt, 1988-tól él az anyaországban; először Budapestre, majd Pátyra költözött, ahol mindmáig él és alkot. Több köztéri alkotás is dicséri a keze munkáját.

Ő formázta többek között Csíksomlyón a kegytemplom mögötti Szent István-házon található domborművet;

valamint 2010-ben a Pécs Európa kulturális fővárosa eseménysorozat kiállítására készített, a képzőművészeti lektorátus által különdíjban részesített Szent György, Szent László és Szent Katalin hármasát is (az alkotások azóta Böjte Csaba testvér kérésére a kászoni gyermekotthonba kerültek adományként). Borsiban a Rákóczi-várkastélyban található II. Rákóczi Ferenc-dombormű szintén az ő munkája.

Páty központjába érve mindenki észreveszi azt a gyönyörűen faragott haranglábat, melyet Trianon emlékezetére készített, és 2017-ben a nemzeti összetartozás napja alkalmával avattak fel.

Díszes szimbolikájával és öntött harangjával éppen annyira jelképezi az összetartozást és a reményt, mint a fájdalmas sebeket. A kopjafát, a harangot, a latin keresztet, a kettős keresztet, a történelmi Magyarország térképét, a lokális és nemzeti, valamint felekezeti identitásunkat egyaránt magába foglaló alkotásra pillantva először mégis a formája tűnik fel, amely a székely kapukra emlékeztet.

És akkor kanyarodjunk is vissza a székely kapuhoz! Az arborétum kapuja előtt állva hallottam először Kádár Ferenctől, hogy milyen régi a már lassan a feledés homályába vesző jelképtár és jelentéstartalom.

Ősi hitvilágunk „naptárai”

A történet egészen a kereszténység felvétele előtti időkre nyúlik vissza, amikor őseink hitvilágában fontos szerepet játszott a napkultusz. Itt érdemes megjegyezni, hogy nem az égitestet imádták, hanem Kádár Ferenc szerint a napban az Isten földi szemmel látható megnyilvánulását tisztelték. Anonymustól tudjuk, hogy Attila őzkoponyás, bőrökkel díszített kapuja a sátra előtt úgy volt tájolva, hogy a nyári napforduló ünnepén a felkelő nap a két oszlop között tündököljön. A táltos ekkor jósolta meg, hogy mire számíthatnak a hunok az új évben. Mondhatjuk tehát, hogy az építmény naptárkapuként szolgált.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=LVTbeJPE_4s[/embed]

– Erre utal az azóta is fennmaradt nap formájú, sugaras kapuív, valamint a napot ábrázoló díszek a nagy- és kiskapu tetején egyaránt. A kereszténység előtti időkben az egész magyar nyelvterületen szokás volt a naptárkapuk állítása, melyeket úgy tájoltak, hogy június 21-én a nap a kapu ívében keljen fel. A napforduló idején a kapuívben felkelő nap magyarázza azt is, hogy az ősi településeken csak az utca egyik oldalán voltak házak – fejtette ki a művész.

Királyi adó

A középkorban és a kora újkorban szokás volt, hogy az uralkodók a legkülönfélébb adókat vetették ki a hadsereg költségeinek és egyéb kiadások fedezésére. A törököknél volt portaadó, az angoloknál ablakadó, a franciáknál ajtóadó, sőt a poroszoknál még szüzességi adó is. Nagy Péter orosz cár bevezette a koporsó-, valamint a szakálladót. Nálunk pedig Károly Róbert 1336-ban vetette ki először a kapuadót, amely először évenkénti három garasra, majd tizennyolc dénárra, végül másfél aranyforintra rúgott. Kádár Ferenctől azt is megtudtuk, hogy ezt azoknak kellett befizetniük, akiknek akkora volt a fedett faragott kapuja, hogy egy szénával megrakott szekérrel be tudtak hajtani alatta. Ez alól csak a székelyek mentesültek, akik nem fizettek adót az önkéntes határőrség vállalása ­miatt.

Éppen ezért a székelylakta területeken a kapuk megmaradtak, míg ott, ahol adókötelesek voltak, szépen lassan eltűntek.

Erdély azon részein, ahol nem élveztek adómentességet, csak gyalogkapukat, vagyis kiskapukat építettek, amelyeket nem érintett a törvény; innen ered a „kiskapukat keresnek” mondás is. Később, amikor Mátyás király bevezette a füstadót, sokan kémény nélküli házakat építettek, hogy elkerüljék a rendeletet.

Lélekdúcok

Megtudtuk azt is, hogy a székely kapuk teteje, amelyet mindenki galambdúcként emleget, valójában nem az, hiszen – ahogy Kádár Ferenc mondja – a galamb soha nem költ olyan helyen, ahol állandó zavaró tényező a ki-be járkálás, az ajtócsukás, és ezt a régiek is tudták. Ezenkívül a dúchoz elég lenne az egyik oldalon lyukakat fúrni, de mivel a székely kapu esetében mindkét oldal lyuggatott, így a szél átfúj rajta, ami szintén szerencsétlen tényező.

A székely kapu galambdúca ereden­dően a lelkek kapuja volt.

A legenda szerint a kapu mögött lakók elhalálozása után a lelkük beköltözött oda, s mikor a még élők átmentek alatta, nem tudatosan, de kapcsolatba léptek az ott lévő lelkekkel.