A világ legnagyobb székely kapuja készül Sokorópátkán
Civil összefogásból valósítanák meg a Sokoró-kaput, melynek fővédnöke Böjte Csaba ferences szerzetes lesz.
Civil összefogásból valósítanák meg a Sokoró-kaput, melynek fővédnöke Böjte Csaba ferences szerzetes lesz.

A székely kapu galambdúca eredendően a lelkek kapuja volt – mondta Kádár Ferenc. Csak hobbija a fafaragás, de a budakeszi arborétum bejáratát is ő készítette.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Először csak beszélgettek.

Eddig halált okozó testi sértés volt a vád. Ma döntenek a letartóztatásáról.

A Tisza Párthoz köthető konvergenciaprogram súlyos terheket róna a magyar családokra.

Miközben a szignók, a szakértői szálak és a belső források alapján is Magyar Péterékhez köthető a tervezet, a balliberális sajtó csak gúnyolódik és tagad.

Az IDF a merényletet követően útzárakat állított fel.

A hely, ahol a CNN is óvatosabban fogalmaz.

A jellegzetes piros postaládákat rövidesen már csak múzeumokban lehet látni.

Megtartotta a szerdai, Sunderland elleni meccs előtti sajtótájékoztatóját a Liverpool edzője.

Számos juttatás mértékéhez a mindenkori legkisebb kereset jelenti a szorzót.

Rotterdamban botrányosan ért véget a Dánia–Románia csoportmeccs a női kézilabda-vb-n.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.