A Sokorói Tájegység Egyesülés elnöke kiemelte, hogy a beruházás harmincmillió forintból fog megvalósulni, melyhez rengeteg felajánlást kaptak. Az anyagiak mellett voltak olyan helyi vállalkozók is, akik alapanyaggal, szaktudással vagy munkával kívánják segíteni a kapu építését.
A szükséges faanyagot most rendelik meg, melyet Erdélyből ajánlottak fel. Vajda Péter emellett példaként említette a Pedró Pékséget, ahol minden eladott Székely kenyér után száz forinttal támogatják a kapu megépülését.
Böjte Csaba ferences szerzetes pedig a kezdeményezés fővédnökségét vállalta el.

Technikailag is nagy kihívás lesz az elkészítés. A kész kapu körülbelül 11 és fél tonna lesz
– emelte ki Pető Sándor erdélyi fafaragómester.
Pető Sándor három éve él Somogy megyében. Eddigi munkái között található a jelenlegi rekorder kapu, de a Sokoró kapuján is ő dolgozik majd.
A szervezők továbbra is várják azoknak a fafaragó művészeknek a jelentkezését, akik valamelyik történelmi vármegye területén élnek, és vállalnák a küldött faanyagból az adott vármegye címerének elkészítését.
A Sokoró kapuja kezdeményezés fő támogatói között szerepel Pottyondy Ákos pannonhalmi gazdálkodó, Tömböly Tamás, a Magyar Kerékpárosklub Győri Szervezetének vezetője, Balogh László, a Pannonhalmi Tájegység Vállalkozói Egyesülésének alapító elnöke, Szilágyi Zsolt, a Széchenyi István Győri Férfi Klub kincstárnoka, Bassák Attila, Sokorópátka polgármestere és Székely László.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!