Felvidéki magyar fafaragó műve az ország legszebb betleheme
Trella Erik különdíjas alkotását a Magyar Ízek Utcáján tekinthetik meg az érdeklődők.
Trella Erik különdíjas alkotását a Magyar Ízek Utcáján tekinthetik meg az érdeklődők.

A székely kapu galambdúca eredendően a lelkek kapuja volt – mondta Kádár Ferenc. Csak hobbija a fafaragás, de a budakeszi arborétum bejáratát is ő készítette.

Mára töredékére csökkent a számba vehető fejfaörökség a trianoni határok mindkét oldalán. Kontos Gábor szerint civilként is sokat tehetünk a megóvásukért a lakóhelyünkön.

Erdélyi Tibor a faragás mellett az Állami Nép Együttes szólistája, majd több együttes koreográfusa volt.

Fafaragás, restaurálás és boksz. Ez a védjegye Rostás Árpád egykori ökölvívónak, épület- és műbútorasztalosnak, aki évek óta foglalkozik nehéz sorsú cigány gyerekek felkarolásával, támogatásával.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A tárcavezető szerint a gyorsforgalmi úthálózat az, amit a fuvarozóknak elsősorban igénybe kell venniük.

Kéréssel fordult az emberek felé az esztergom–budapesti érsek.

Egy kis odafigyeléssel elkerülhetjük, hogy a tűzoltókkal kelljen karácsonyozni.

Egyes helyeken vastagabb hótakaró is összejöhet.

A légierő már korábban fenyegetésre figyelmeztetett.

Itt vannak a képek.

Ezt lehet tudni a merénylőről és az elhunyt rendőrökről.

Will Kaja Kallas succeed where Hitler and Napoleon failed?

Szinte hihetetlen, hogy a robogós karcolásokkal megúszta a balesetet, csak a szállított festék és a kétkerekűje bánta.

Ezzel jelentősen megerősödik a magyar klubcsapat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.