Vírus és ellenzék
Ismét rá kellett döbbennünk, hogy a bajban egyáltalán nem számíthat az ellenzékre az ország.
Ismét rá kellett döbbennünk, hogy a bajban egyáltalán nem számíthat az ellenzékre az ország.
Szánthó Miklós szerint az ellenzék ebben az időszakban is csak aláásni igyekezett a jogi keretrendszer.
Mirkóczki Ádám polgármester menesztette a rokonát, Mirkóczki Zita alpolgármestert, aki az MSZP egri elnöke.
Korrupciós botrányba keveredett kispesti MSZP-s polgármester döntene korrupciógyanús ügyekről.
Az Országgyűlés ülésének többek között az érettségi és a járvány okozta gazdasági válság volt a témája.
Meggyőződésem, hogyha valamikor, akkor most kell megvalósítani a stratégiai beruházásokat – mondta a kormányfő.
Jakab Péterék vezetése alatt vált a Jobbik véglegesen baloldali párttá – mutatott rá a miniszterelnök.
Nem osztályharcra, megegyezésre van szükség – hívta fel Jakab Péter figyelmét a kormányfő.
Jakab Péter Szabó Tímea-i posztokkal próbálja léket kapott hajóját a balliberális pártokhoz manőverezni.
Az ellenzék lejáratókampányai sokba kerülnek a magyar kis- és középvállalkozásoknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ukrán elnök újabb fegyvereket kért.
Mennyivel szegényebb lenne a világ nélküle...
Ez izgalmas mérföldkő a magyar tudományos élet számára.
Végül mégsem volt kérdés, hogy a világ egyik legjobb kapusa lesz győztes csapat tagja.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
Ez nem semmi.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Az elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy „egyszerűen szét kell verni” a „radikális baloldali őrülteket”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.