Jobbik-botrány: Jakab Péterék a védhetetlent védik
Nemcsak a Jobbikban, de a baloldalon sincs semminek következménye.
Nemcsak a Jobbikban, de a baloldalon sincs semminek következménye.
Többen is fellázadtak Jakab Péter és kabinetfőnöke, Molnár Enikő erőszakos módszerei miatt.
Bűntanyaként írta le a helyszínt a jobbikos nemierőszak-botrány áldozata.
A DK bírálja a kormánynak azt a döntését, amely szerint nagy cégeknek a rezsivédelmi és a honvédelmi alapba kell befizetniük extraprofitjuk egy részét.
A párt elnökségi ülésén többségbe kerültek, akik túlzónak tartják a pártelnök kabinetfőnökének a hatalmát.
A szerveződés az Élettér Munkacsoport nevet kapta, és céljai között szerepel a cigányság visszaszorítása.
Ismét egy szélsőséges jelöltet indít a Jobbik: a párt szegedi elnöke, Komjáti Zoltán Hitlert éltette Facebook-oldalán.
Brenner Koloman szerint az összes oktatási mutató romlott az elmúlt évtizedben Magyarországon.
Az államtitkár Jakab Péternek válaszolva elmondta, hogy a választáson a magyarok eldöntötték, mit akarnak.
„Látom, a zaklatási balhétok viszont nem zavar”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Egy nyereményjáték győzteseként hívta fel a sértettet.
A pszichológusszakma is aggodalmát fejezte ki.
Ha az EP-ben médiaszabadságról szól a vita, az valójában a liberális és baloldali vélemények monopóliumának védelméről szól – jelentette ki Dömötör Csaba.
Brüsszelben elkészült Magyar Péter programjának legújabb fejezete: a dokumentum a „jogállamisági ajánlások” címet viseli, de valójában nem más, mint egy politikailag motivált megrendelés Magyar Péter számára – fogalmazott Bóka János.
A Liverpool támadója vezette az autót a tragikus baleset előtt.
A Széchenyi-díjas történészprofesszor 82 évet élt.
Négy ember meghalt, hármat életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.
A Liverpool támadója vezette az autót a tragikus baleset előtt.
A Széchenyi-díjas történészprofesszor 82 évet élt.
Négy ember meghalt, hármat életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.