Álmodom méltó ellenzékről
Másfél hónapja volt a választás, és napokon belül kiderült, elképesztően messze vagyunk ettől.
Másfél hónapja volt a választás, és napokon belül kiderült, elképesztően messze vagyunk ettől.
Kövér László szerint végre kiderült, hogy az a destruktív politika, ami az ellenzékre jellemző, nem vezet sikerre.
Jakab Péter és Földi István jó barátja szerint „addig foglalt egy nő, amíg feküsznek rajta”.
A mi háborúnknak nevezte az ukrajnai katonai konfliktust Gyurcsány egykori államtitkára.
A TV2-nek nyilatkozott V. Anita, akit a gyanú szerint a párt egyik rendezvényén meg akartak erőszakolni.
A Mediaworks Hírcentruma az ügy részleteiről kérdezte a sértett élettársát.
Idén év elején hathavi fegyverpénz és 10 százalékos illetményemelés is járt a rendőröknek.
A kormánypárti képviselő közölte, hogy Jakab Péter megpróbálta eltussolni a Jobbik legutóbbi botrányát.
Kritikán alulinak és hátborzongatónak nevezték, ahogyan a pártelnök a Jobbikban kirobbant botrányt kezeli.
Ha én most jobbikos szavazó lennék, csak le kéne ülnöm egy csöndes sarokban és végiggondolnom, hogy most akkor mi van?!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ennek a hírnek minden Balatonra autóval induló nyaraló örülni fog.
Az angol Chelsea 2-0-ra legyőzte a brazil Fluminensét a klubvilágbajnokság elődöntőjében.
Weber a Néppártban mindenkitől megköveteli, hogy Ukrajna és a háború mellett álljon – jelentette ki Menczer Tamás.
Miközben Budapest közlekedése kedden összeomlott.
London és Párizs közösen követeli abszolút sürgősséggel a tűzszünet kihirdetését a Gázai övezetben is.
Végleg nevetségessé vált a Tisza Párt elnöke.
A támadásra Orbán Balázs és Hölvényi György is reagált.
London és Párizs közösen követeli abszolút sürgősséggel a tűzszünet kihirdetését a Gázai övezetben is.
Végleg nevetségessé vált a Tisza Párt elnöke.
A támadásra Orbán Balázs és Hölvényi György is reagált.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.