Össztűz alatt Kaczynskiék
A lengyel kormánypárt felháborodottan reagált Frans Timmermans-nak, az Európai Bizottság jogállamisági kérdésekért felelős holland alelnökének szavaira.
A lengyel kormánypárt felháborodottan reagált Frans Timmermans-nak, az Európai Bizottság jogállamisági kérdésekért felelős holland alelnökének szavaira.

Az EU fölhevült politikai légkörében kibontakozott jogállamiság-vita a jogtörténeti sokszínűséget tagadja és vonja kétségbe, s ez hosszabb távon annak meggyengülését, sőt felbomlását is eredményezheti.

Bírálta az ellenzéki Polgári Platform (PO) elnökét a lengyel kormánypárt vezetője, mert az a jogállamiság betartásához kötné az európai uniós források elosztását.
Köztudott, hogy a hazánk elleni támadásoknál az álcivil szervezetek épp úgy, mint Brüsszel gyakorta hivatkoznak nemzetközi agytrösztök felméréseire – olvasható a Tűzfalcsoport legújabb bejegyzésében.
Főként a kelet-közép-európai államok részről fogadták indulatokkal Frans Timmermans tegnapi felszólalását az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) ülésén.
Magyarország minden állami intézménye védi a jogállamiságot. Köszönjük szépen, de az Európai Unió védelmére, illetve Timmermans és barátainak a védelmére nincs szükségünk – mondta Mráz Ágoston Sámuel.

Magyarország bebizonyította, hogy képes megvédeni a határokat, gátat tud szabni a szárazföldi migrációnak – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter a Figyelő mai számában megjelent interjúban.
Nem vált véglegessé az új összetételű Európai Bizottság leendő tagjainak névsora, noha informálisan hétfőig kaptak határidőt az európai uniós tagországok.

Az Európa Stratégia Kutatóközpont elemzője jogilag kérdésesnek tartja a magyar jogállamiságra vonatkozó brüsszeli bírálatot.
Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezetőjét azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a magyar kormány visszautasítja a jogállami kritériumokhoz kötődő uniós finanszírozást.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hamarosan tovább bővülhet az Otthon start program kínálati oldala.

Néhány egyszerű eszköz és egy kis rendszeresség csodát tesz.

Megtévesztő információs hadműveletet indítottak a tiszások és a baloldali médiumok egy része.

Sipos Erzsébet is részt vett a Békemeneten.

Egy afgán állampolgár képes volt hat órán át a vízfelszínen maradni.

A gyilkosság három évvel ezelőtt hatalmas érzelmeket kavart.

A vádpontok között kémkedés és terrorcselekmény elkövetése is szerepelt.

Három bajnoki vereség után a Brentford otthonában bizonyíthat a Liverpool.

Hatalmas a káosz az ukrán fronton.

Területi engedmények nélkül nem lehetséges a béke Ukrajnában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.