Újabb jelentés fogalmaz meg lesújtó véleményt a magyar demokráciáról
A World Justice Projec március 11-én hozta nyilvánosságra a jelentést, akkor különösebb publicitást nem kapott.
A World Justice Projec március 11-én hozta nyilvánosságra a jelentést, akkor különösebb publicitást nem kapott.

Több mint ezerszer alkalmazták a rendeleti kormányzást Franciaországban, az mégsem diktatúra.

Kik dolgoznak igazán az európai értékek megsemmisítésén, ideértve az élet védelmét és az egyenlő bánásmódot?

A miniszter elmondta: az elmúlt napokban ismét elképesztő hazugságokat terjesztettek rólunk politikai vezetők az európai uniós tagországokból.

Miközben Weber, aki a „független civil szervezetek” és CEU sorsát is a szívén viseli, a magyar jogállam sorsáért aggódik, Európa józanabbik fele elkerekedett szemekkel figyeli az egyre kaotikusabb német belpolitikai helyzetet.

Kicsit önfeladás állapotában van néha a jobboldal és ez a memorandum is erről szól, hogy ne adjuk fel önmagunkat, az Európai Néppárt ne adja fel önmagát, ne hódoljon be – mondta Néző László.

A 2021 utáni hétéves uniós költségvetés kiszivárgott javaslata szerint feltételekhez, egyebek mellett a jogállamiság tiszteletben tartásához kötnék az uniós támogatások kifizetésé.
Magyarország minden fórumon felemeli a szavát a kettős mérce alkalmazása ellen, és elmondja véleményét a Lengyelországgal szemben indított eljárásról.
Az uniós ügyekért felelős államtitkár szerint Magyarország már megkezdte az Európai Bizottság kritériumrendszerének vizsgálatát, hogy mielőbb azonosíthatók legyenek a zöldpénzekre jogosult magyar régiók.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A komoly széllökések sok helyen fákat döntöttek az utakra, több helyen megszakadt az áramellátás.

A DPK és a Harcosok Klubja szükségszerű és jó kezdeményezések – mutatott rá a politikus.

A neves szakembertől a jegybankelnök búcsúzott.

Az ELTE szociológusa „csak” a lényeget kalkulálta félre.

„Ez a szuverenitás ára!”

A budapesti békecsúcs hatalmas lehetőség.

Durva vitáról számolt be a miniszterelnök a legfrissebb interjújában.

A Red Bull feljavulásával a holland pilóta visszaszállt a vb-címért folyó harcba.

A kétszeres Oscar-díjas színész bevallotta, hogy szereti a tömegközlekedés anonimitását.

Wittner Mária nem szabadulhatott ki az 1963-as nagy amnesztiával sem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.