Ferenc pápa is támogatja a Jónak lenni jó! kampányt
Küldeni fog egy gyönyörű Szent József-szobrot, amit majd elárverezhetnek.
Küldeni fog egy gyönyörű Szent József-szobrot, amit majd elárverezhetnek.

A jótékonysági akció idei kedvezményezettje a Covid-árvákat támogató Regőczi Alapítvány.

Nemcsak a közmédia műsora, hanem a Kecskeméti Rajzfilmstúdió is jubileumi évéhez érkezett 2021-ben.

Chuck Norris egy dedikált kötetet ajánlott fel, cikkünkből kiderül, hogy mit írt bele.

A jótékonysági akció idén jubilál, hiszen tíz évvel ezelőtt állt először egy rászorulókat támogató szervezet mellé.

A közmédia jótékonysági kampánya idén a Covid-árvákat segítő Regőczi Alapítvány munkáját támogatja.

A jótékonysági árveréssel segítik a koronavírus-járvány idején árván vagy félárván maradt magyar gyerekeket.

A Covid-árvákat támogatja idén a közmédia Jónak lenni jó! karitatív kampánya. Siklósi Beatrix szerint aki adakozik, saját magára is másként tekint.

Ma már ezer olyan gyermek van Magyarországon, aki a Covid következtében egyik vagy mindkét szülőjét elvesztette.

Hihetetlen mennyiségű felajánlást sikerült összegyűjteni a Jónak lenni jó! című műsorban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A frakcióvezető szerint a „konvergenciaprogramnak” nevezett dokumentum a baloldal régi adóemelési terveit tükrözi, függetlenül attól, hogy Magyar Péter mit tagad. Kocsis hangsúlyozta: a Tisza Párt gazdasági munkacsoportja maga írta alá a programot.

A párt személyes adatokkal élhetett vissza.

A honvédelmi miniszter Siófokon arra kérte az embereket, hogy írják alá a petíciót Brüsszel háborúpárti kezdeményezése” ellen. Úgy fogalmazott: a nyomásgyakorlás ellenére csak közösségi támogatással lehet megvédeni a magyar érdekeket.

A Tisza Párt kiszivárgott adócsomagjáról Bütyök, azaz Magyar Péter azt bírta mondani, hogy ami az Indexen megjelent, nem más, mint egy „hamis másolat”.

Egyre népszerűtlenebbek a kormánypártok a németeknél.

Andrej Babis, az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) kormányalakítási tárgyalásokkal megbízott elnöke csütörtök este bejelentette, hogy megválik az Agrofert holdingtól, amelynek eddig egyedüli tulajdonosa volt.

A háborúpárti uniós külügyi főképviseletet és az uniós intézményrendszert vissza kell bontani.

Robbie Keane elégedett volt csapata hozzállásával.

A kormánybiztos arra figyelmeztetett, hogy a kábítószeripar határok nélkül támad, ezért Magyarország minden eszközzel védi határait és a fiatalokat. A hatóságok több mint 50 tonna drogot és alapanyagot foglaltak le nemzetközi együttműködésben, miközben a rendőrség három hónap alatt több mint 4500 iskolai prevenciós programot tartott.

Zanzák és a fejvadász kultúrák öröksége.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.