Fél évszázados tapasztalattal készülnek a hordók
A palotabozsoki kádármester műhelyében az utánpótlás biztosított, a mester lánya és fia is az üzemben dolgozik.
A palotabozsoki kádármester műhelyében az utánpótlás biztosított, a mester lánya és fia is az üzemben dolgozik.

A Momentum által vizionált „új Magyarország” valójában az 1990 előtti kommunista Magyarország némileg felfrissített változata.

Egy hamis mítosszal igyekszik leszámolni Sebes Gábor publicista. Új könyvének címe: A Nagy Imre-mítosz – Mese a jó kommunistáról.

A sajtószabadság magyar ünnepén Fekete-Győr András kijelentette, elhallgattatná az újságíróinkat.

Leszerepelt a baloldali csodafegyver.

Az egykori NDK-részegységek lemaradása nem szűnt meg, legfeljebb néhol átalakult.

1948-ban a kommunista pártvezetés kisajátította magának, harminc éve üresen állnak.

„Nálatok ott Pesten elment a fiatalság esze?”

Zöld-fehér ünnep.

A Demokratikus Koalíció, amiről ki kellene mondani, hogy az MSZMP egyik utódpártja, legalább ennyit elfogadna saját múltjából, és nem hergelné a választókat irigységük felkeltésével a határon túli magyarok ellen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A héten 10-12 fok is lehet.

A klánszerű családokban az egyik szülő a domináns, aki nem tűri, hogy gyermeke más utakat járjon.

A DK-s politikust vesztegetéssel gyanúsítja az ügyészség.

A Református Egyházak Világközösségében terjed a woke.

Vizsgálat indult az ügyben.

Tusk Brüsszel háborús pszichózisát követi.

Új amerikai külpolitikai korszak kezdődött.

Az angol tinédzser vasárnap is mérkőzésnyílról fordított, világbajnok ellenfele a kilencnyilas után még jobb teljesítményt nyújtott.

Az FTC ír vezetőedzője a játékvezetőről és Gruber Zsomborról is beszélt.

Los Angelesben, a Crypto.com Arenában rendezték meg a 68. Grammy-díjátadót, amely idén nem botrányoktól, hanem zenei teljesítményektől volt hangos.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.